Győri Édes – Apák Napjáról Jáger Andrással
Jáger András, a Győri Nemzeti Színház színművésze kétszeres édesapa, hamarosan pedig négyszeres nagypapa lesz.
Jáger András, a Győri Nemzeti Színház színművésze kétszeres édesapa, hamarosan pedig négyszeres nagypapa lesz.
Szombat reggel megnyitotta kapuit városunkban a világ első hét tengeri csillagos vízi élményparkja. Napközben igazi nyári, frissítő hangulat jellemezte a fürdőt. A legkiválóbb zenékről a Győr+ Rádió teljes stábja gondoskodott, kollégáink nem csak nyári slágerekkel, de hűsítő játékokkal is készültek.
Június 17-én hivatalosan is megnyitja kapuit a Győri Vízi Élménypark, erről az eseményről pedig mi sem szeretnénk lemaradni. A Győr+ Rádió helyszíni játékokkal, nyereményekkel, és persze valódi slágerekkel készül a nyitónapra.
Mi lehetne pompásabb hétvégi program, mint jó társaságban, kellemes zenére, finom italok mellett ejtőzni a szabadban? Talán csak az, hogy ha a levegőt kellemes levendula illat lengi be. Ez a terv június 17-én Nyúlon, ahol először rendezik meg a Hémai Ezertő Levendulazulást.
Mihályi Orsolya hétvégi műsorvezetőnk üde színfoltja a zeneileg megújult, tematizált műsorstruktúrával rendelkező rádiónknak. Kedves, bájos, közvetlen, kimagasló tehetséggel rendelkező munkatárs, aki a Győri Nemzeti Színházat erősíti hétről hétre különböző darabokban, előadásokban. Az ő szerkesztésében hallhatjuk a Maszk nélkül és a Győri Édes című, új műsorokat.
Ha vasárnap, akkor Divertimento! - a Győri Filharmonikus Zenekar fergeteges koncerttel nyitotta meg a nyarat június 8-án a Dunakapu téren. A Melody Makerrel közös produkciót Rácz Márton vezényelte.
2016. november 5-én mutatta be a Vígszínház Dés László, Grecsó Krisztián és Geszti Péter zenés darabját a „Pál utcai fiúk”-at, amit azóta is telt házzal játszanak. Az előadást még sosem vitték ki a színház falai közül, most viszont az Audi Arénában, több ezer néző láthatja majd egyszerre Nemecsek és a többiek történetét.
Teljesen megújult a Győr+ Rádió a 100,1-en. Az új zenei és hangzó arculat mellett új műsorok is készülnek, új kollégákkal. Ferenczy Balázst, a közelmúltban kinevezett főszerkesztőt kérdeztük arról, mit érzékelhetnek a hallgatók a megújulásból?
Hatodik alkalommal, ezúttal rendhagyó módon szervezi meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Győribaba a Gyereket a magasba! rendezvényét. Idén ugyanis flashmob formájában lehet csatlakozni, ezzel is kiállva amellett, hogy a gyerek örök érték, és a jövőnket jelenti!
Csaplár Balázs 25 éve versenyez szituációs lövészetben, és a kezdetek óta az ország legjobbjai között tartják számon. A lövészetnek ebben a szakágában mozgó, felbukkanó, és eltűnő célpontokra kell lőni, miközben a változatos pályák teljesítése folyamatos mozgást igényel.