Magunk közt Bangha Benjaminnal
Bangha Benjamin, egy 20 éves jól nevelt, határozott énképpel rendelkező, életét céltudatosan élő fiatalember beszélgetett Herkely Ákos kollégánkkal a Magunk Közt-ben.
Bangha Benjamin, egy 20 éves jól nevelt, határozott énképpel rendelkező, életét céltudatosan élő fiatalember beszélgetett Herkely Ákos kollégánkkal a Magunk Közt-ben.
A társadalom életkor piramisa sajnos egészen megváltozott. A piramis most fejjel lefelé áll. A társadalmi piramisunkban most a születések száma jóval kevesebb, mint az idősek száma. S hogy ez tulajdonképpen mit is jelent? Kollégánk erre is rákérdezett!
A színház szerelmeseinek lesz igazán érdekfeszítő a Maszk nélkül legújabb adása, hiszen Mihályi Orsi Molnár Erik színművésszel beszélgetett, aki már igencsak korán megismerkedett a művészetekkel.
Anyák napja kapcsán, egy pár hétig az anyaság a téma Győri Édesben. Ebben az adásban pedig olyan két színésznővel beszélgetett Mihályi Orsi, akiknek az anyaság mellett a hivatásuk a második legfontosabb dolog az életükben.
A Magunk közt adásának vendége volt Dr. Dézsi Csaba András.
Május első hétvégéjén, a Magunk közt adásában beszélgetett Bagdi Bellával Herkely Ákos.
A Maszk nélkül vendége legutóbb Kolnai Kovács Gergely színművész volt, aki őszintén beszélt arról a roppant hasznos önismereti időszakáról is, amelyet tulajdonképpen Jordán Tamásnak köszönhet.
A Nemzeti Tehetség Program, egyik programja a Talent Capital Hungary. Szabó Krisztián mint mentor, Palkovics Marika pedig mint mentorált nyilatkozott erről a roppant érdekes és hasznos lehetőségről.
Mihályi Orsi állandó beszélgetőpartnere Varga Lászlóné Ági, aki ismét fontos témában, a terhességről osztotta meg tudását és tapasztalatait. Mindig élvezet hallgatni, hiszen amellett, hogy rengeteg hasznos és fontos információval szolgál számos témában, áthallatszik hangján elhivatottsága és örök kíváncsisága.
A kendó nem csak egy sport, hanem egy életforma, amit szenvedélyesen lehet szeretni. S az is szenvedéllyé válhat, hogy aki űzi, az minél több fiatallal megszerettesse és megismertesse. Dubi Attilának, a Szigetközi Junior Kendo Klub elnökének a hivatása éppen ez.