Köleséri Sándor – a színház egy védőburok
Köleséri Sándort sok évvel ezelőtt a Hoffmann meséi című produkcióban láthatta a nagyközönség, majd egy évvel később, Az álszentek összeesküvésében. Most Mihályi Orsi vendége volt a Győr+ Rádióban.
Köleséri Sándort sok évvel ezelőtt a Hoffmann meséi című produkcióban láthatta a nagyközönség, majd egy évvel később, Az álszentek összeesküvésében. Most Mihályi Orsi vendége volt a Győr+ Rádióban.
Az egészséges emberek nagyon nehezen tudják beleképzelni magukat a sérültséggel élők helyzetébe. Hiába minden törekvés, a legjobban mégis csak az tudja, hogy mire van szüksége egy fogyatékkal élőnek, aki saját maga is érintett. Fóris Norbertet nem kell bemutatni a győrieknek, a sportban, tanulásban, és munkában is sikeres látássérült fiatalember egy ideje azokért az emberekért dolgozik, akiknek a helyzetét abszolút át tudja érezni.
A szeszélyes áprilisban is bőven akad munka a kertekben, a tennivalók útveszőjében pedig Nagykutasi Viktor kertész-szakíró segít hétről hétre kiigazodni a Győr+ Rádió hallgatóinak.
Nem csak Győrben, de országos szinten is komoly problémát jelent az illegális hulladéklerakás. Városunkban a hulladékudvarok mellett, a képviselői körzetekben időszakosan kihelyezett hulladékudvarokat is üzemeltetnek annak érdekében, hogy a lakosság legális körülmények között tudja elhelyezni a lomot.
A Győri Művészeti és Fesztiválközpont már második alkalommal rendezi meg a Színpadra fel! tehetségkutató versenyt.
A Magyar Költészet Napja április 11., amelyet minden évben József Attila születésnapján tartunk. A Győr+Rádió kollégái ma egész nap a kedvenc magyar verseikkel kedveskednek a hallgatóknak.
A Divertimento műsorában Fűke Gézát, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatóját Farkas Mónika kérdezte a húsvéti ünnepről, az alakuló Közönségzenekarról, a Kantharosz Gála Győrről, valamint a tavaszi menetrendről.
Az áprilisi nyár elhozza a Disco Symphonic, a Melody Maker és a Győri Filharmonikus Zenekar crossover produkcióját. A június 29-i szimfonikus szuperkoncertről a formáció énekesét, Bebét és vezetőjét, Glatz Gábor dobost kérdeztük.
Murinai Angéla Németországban élő írónővel Mihály Orsi már korábban készített interjút. Akkor Angéla életéről és traumáiról mesélt, és a traumáit feldolgozó Mikor feltámad a szél című könyvéről. Most legújabb megjelent könyve, az Anya szív kapcsán beszélgettek újra.
Molnár Sarolta a sokféle mozgásfajta közül most egy újabbat ízlelget és gyakorol. Élete egyik legcsodásabb időszakában van, ugyanis állapotos.