A kenyér ünnepe a Széchenyi téren
A Széchenyi téren tartják meg a XIX. Euroregionális Kenyérfesztivált és Kézműves Találkozót szombaton 9 és 15 óra között, melyet a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari tagozata rendez.
A Széchenyi téren tartják meg a XIX. Euroregionális Kenyérfesztivált és Kézműves Találkozót szombaton 9 és 15 óra között, melyet a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari tagozata rendez.
Újabb megtiszteltetés érte a 750 éves Győrt, városunkban tartották meg nagyszabású gálaműsor keretében a 10. Országos Színházi Évadnyitót. Hétfőn este a Győri Nemzeti Színház színpadán adott ízelítőt az évad műsorából a színház, a Győri Balett, a Győri Filharmonikus Zenekar, valamint a Fővárosi Nagycirkusz társulata az országos szakmának és helyi érdeklődőknek.
Csaknem 300-an jutottak be a most lezárult pótfelvételin a győri Széchenyi István Egyetemre, az elsőévesek száma így 3700 fölé nőtt. A gólyákat a minőségi képzések mellett európai színvonalú hallgatói szolgáltatások várják az intézményben.
Három rászoruló család számára teszi könnyebbé az iskolakezdést a Győr és Környéke Motorosok Baráti Köre Közhasznú Egyesület.
A pandémia megviselte és nehéz feladatok elé állította az Értelmi Sérültek és Segítőik Egyesületét.
Kanadától Argentínán át Litvániáig tucatnyi országból vannak résztvevők a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara által a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanítóknak megrendezett, párhuzamosan jelenléti és online módon lebonyolított továbbképzésen. Az akkreditált program végén idén már oklevél szerezhető.
Jól halad a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösség tér központi épületének felújítása.
30 éves az FC Senninger kispályás futballcsapat. Ez alkalomból dokumentumfilmet készítettek, amelyet a Richter teremben közel 500 győri ingyenesen tekinthet meg szeptember 4-én, szombaton, délután 5 órakor.