Párját várja a szentiváni gólya
Ahogy várható volt, március 25-én megérkezett a győrszentiváni gólya. Az elmúlt években szinte mindig óramű pontossággal, ebben az időszakban tér vissza fészkéhez, elsőként a hím.
Ahogy várható volt, március 25-én megérkezett a győrszentiváni gólya. Az elmúlt években szinte mindig óramű pontossággal, ebben az időszakban tér vissza fészkéhez, elsőként a hím.
Zajlik a Nagyhét, a keresztény világ Húsvétra készül. Más lesz azonban a mostani ünnep, hiszen Magyarországon is tombol a Covid járvány harmadik hulláma.
A covid járvány ellenére is folyamatosan újul meg a nádorvárosi Szent Kamillus-templom. Az elmúlt években a mellékoltárokat újították fel, míg jelenleg a főoltár restaurálása zajlik. Erről a templom plébánosa számolt be Híradónknak, aki arról is beszélt, hogy a jelenlegi helyzetben sokkal nehezebb hitéletet élni, mint máskor.
Az ETO FC Győr női labdarúgó csapata a nyolc klubot felvonultató NBI-ben azért harcol, hogy a következő idényben is az élvonalban szerepelhessen.
Dolgozott szakácsként Marbellán, ’94-ben a BMC Rádió alapító tagja volt, húsz éve vérbeli hobbi pókerjátékos. Kárpát Zsolt, mindenki Zsozsója jelenleg a Győr+Televízió szerkesztője. Megtisztelő a feladat, hogy most róla írhatok, hiszen – valljuk be – egy igazi győri legendáról van szó, ami a helyi rádiózást és televíziózást illeti.
A nagyöjt még javában tart, ám már egyre közeledik a keresztények legnagyobb ünnepe, a húsvét. Dr. Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész, habilitált egyetemi docens előadását láthatják az időszak és az ünnep népszokásairól.
Vasárnap egy órával kevesebbet alhatunk. Hajnali 2-kor ugyanis 3-ra kell előreállítani az órákat. Ez a nyári időszámítás kezdete.
Újabb nívós programmal bővül a Győr Plusz Televízió repertoárja. Március 29-e, hétfőtől ugyanis a Győri Balett társulata is csatornánk képernyőjére kerül.
„A HU-MATHS-IN – Magyar Ipari Innovációs Matematikai Szolgáltatási Hálózat tevékenységének elmélyítése” című, EFOP projekt, záró eseményét tartották a napokban a győri Széchenyi István Egyetemen. A négy éve zajló, nagyszabású kutatási projekt 1,4 milliárd forint, támogatásból valósult meg.
Pontos dátum még nincs, de már készülnek az iskolák és az óvodák megnyitására.