Háromféle dokumentum kell az ingázóknak
Munkavállalói igazolás, belépési regisztráció és egy hétnél nem régebbi negatív koronavírus teszt is szükséges azoknak az ingázóknak, akik Ausztriában dolgoznak. A szigorítás február 10-től, szerdától lép életbe.
Az ország legnagyobb fürdőfejlesztése zajlik Győrben
Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő és a beruházás építésvezetője a helyszínen egyeztetett az a győri fürdő fejlesztésével kapcsolatban.
Gazdaság: a védelem után jön az újraindítás
A járvány új korszakot nyitott, védekezésbe kellett váltani, ezért a kormány végrehajtotta a Gazdaságvédelmi Akciótervet, ami január elsejéig tartott. Ezt mondta a miniszterelnök a kamara, gazdasági évnyitóján. Orbán Viktor kiemelte, a vakcina megjelenésének köszönhetően lehetőség van a gazdaság újraindításáról, vagyis a nyitásról is beszélni.
A Győri Balett profitálhat az új képzésből
Ahogy arról a múlt héten már beszámoltunk, tovább bővül a győri egyetem művészeti, képzési repertoárja. A Magyar Táncművészeti Egyetem ugyanis a következő tanévtől kihelyezett táncművész és próbavezető szakot indít a Széchenyin, klasszikus balett szakirányon.
Fel kell mérni az önkormányzati ingatlanokat
Nem fogytak el a szociális bérlakások Győrben, csak nagyon sok épület szinte teljesen lakhatatlanná vált.
Jelentősen nőtt a használtautók ára itthon
Negyedével nőtt itthon a használt autók átlagára. Erről számolt be a Használtautó. hu.
Online könnyebb a KATA ügyintézése
Korábbi Híradónkban már beszámoltunk arról, hogy az 2021-es esztendőben sok fontos változás lépett életbe a KATA-s vállalkozók számára.
Látványos a városrendészek munkája
December elseje óta egyértelműen kimutatható, hogy a hathatósabb, gyorsabb, határozottabb közterületi intézkedéseknek köszönhetően Győrben lényegesen csökkent a szabálysértések száma – tájékoztatott Miletics Mór, a városrendészet szakmai igazgatója.