Félóra Decibel
Új műsorral jelentkezett a Győr+Televízió zenei magazinja, a Félóra Decibel.
Tudod, hogy nem tudod?
Négy sorozatból álló magazin műsort indított Tudod, hogy nem tudod címmel a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ.
Felszámolják a patkánytanyát
Az önkormányzaté lett a telek az Iszkápa-közben, elhordják róla a tíz év alatt összehordott szeméthegyet.
Városőrség és parkőrség alakul
A Győr+ Rádió hallgatói már megszokhatták, hogy kéthetente csütörtökön reggel dr. Dézsi Csaba András polgármesteri „vizitet” tart. Orosz Sanyi és Ferenczy Balázs kollégáink faggatták a városvezetőt.
A Wellhellóval járja az országot
Gyerekkora óta fontos szerepet játszik a győri Tóth Balázs életében a zene.
Idősbarát lakásprogram újratöltve
A győri önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat- Dunántúli Régiója idén is meghirdeti idősbarát lakásprogramját.
Karácsonyra elkészülhet a nővérszálló
Jó ütemben halad a győri, Ifjúság körúti nővérszálló belső tereinek felújítása és annak ellenére, hogy hivatalosan jövő év márciusára fejeződnek be a munkálatok, elképzelhető, hogy már idén decemberben beköltözhetnek az egészségügyi dolgozók a megújult lakásokba.
Hibrid tanítással indulhat az év
A hagyományos és a távoktatást ötvöző hibrid oktatásra kell felkészülni szeptembertől, ezt mondta a Győr Plusznak a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.