Honvédek a polgári védelmi táborban
Korábbi Híradónkban már beszámoltunk arról, hogy közel hetvenöt résztvevő gyerekkel, idén is dübörög a Polgár Védelmi Tábor. A tábor célja, hogy a fiatalok testközelből ismerjék meg a hazai védelmi és mentő szerveket.
Nagyon sokan konzultálnak a kormánnyal
Nagy az érdeklődés a nemzeti konzultáció iránt, amit eddig már közel 750 ezren írtak alá és küldtek vissza. Ezt Kara Ákos országgyűlési képviselő mondta Híradónknak, aki kiemelte, fontos, hogy minél többen konzultáljanak a kormánnyal, hiszen róluk, vagyis a magyar emberekről szól a konzultáció. A képviselő azt mondta, Magyarország a koronavírus-helyzetben az egyik legeredményesebb védekező ország, de a kormány azt szeretné, ha ez így is maradna, ezért a vírust a határokon kívül kell tartani. Kara Ákos arra is felhívta a figyelmet, hogy augusztus 15-ig még bárki véleményt nyilváníthat és arra kérte a győrieket, töltsék ki a konzultációs íveket.
Még nem nagyon pörögnek az albérletek
Csütörtök este hirdetik ki a hazai felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Ez pedig általában azt szokta jelenteni, hogy hirtelen nagyon megnő a kereslet az albérletpiacon. Ez az év azonban más, mint a többi, a koronavírus járvány miatt jelentősen lecsökkent az albérletet keresők száma, a leendő egyetemi hallgatók között. A visszaesés azonban nincs kihatással az árakra, hiszen Győrben továbbra is 90 ezer és 150 ezer forint között mozognak a bérlakások havi díjai.
Állami pénzből épül az újabb kerékpárút
Állami pénzből épül Győr legújabb kerékpárútja, erről a város országgyűlési képviselője beszélt Híradónknak. Simon Róbert Balázs kiemelte, korábban az 1-es számú főút bevezető szakaszának bővítésével kapcsolatban a Likócsot és Gyárvárost összekötő bicikliút egy része, városi forrásból már elkészült, most a hiányzó rész épül meg, közel 250 millió forint, értékben.
Hatvan év házasságban
Tamásy Kornél és felesége, Emília tíz évvel túl az aranylakodalmukon, hatvanéves házassági évfordulót ünnepeltek. Húsz éve költöztek ki Győrből, mára tősgyökeres szentiváninak vallják magukat. A hosszú házasság titka szerintük a békesség és a kompromisszumkészség, na meg persze az emberöltőnyi évek alatt egymás iránt érzett szeretet.
Sokan terveztek VALAMIT az Eötvös Parkba
Miközben javában zajlik az Eötvös Park felújítása, az önkormányzat ötletpályázatra hívta a fiatalokat, hogy tervezzenek a térre egy olyan VALAMIT, ami a többi fiatal számára is érdekessé, vonzóvá teszi a parkot. A zsűrizésen mi is ott voltunk, amelyen kiderült, mi lehet az a VALAMI, ami megvalósulhat…
Kereskedelem: 40 ezer dolgozó tűnt el
A koronavírus rendesen megtépázta a hazai kereskedelmet.