Kiemelten figyelnek a biztonságra Győri Búcsúban
Vidámpark, légvárak, gyermekműsorok és hamisítatlan búcsúi hangulat várja a győrieket augusztus 19-én és 20-án, a Szentlélek téren.
Vidámpark, légvárak, gyermekműsorok és hamisítatlan búcsúi hangulat várja a győrieket augusztus 19-én és 20-án, a Szentlélek téren.
A Nagyszínházban Szűcs Gábor rendező instruálja a Goldoni vígjáték népes csapatát, fent a Kisfaludy teremben Forgács Péter igazgató vezetésével próbálnak A váratlan vendég című előadás szereplői.
Hét győri sportoló kapta meg a várostól az Olimpiai Reménységek Ösztöndíjat. A támogatás olyan fiatal tehetségek felkészülését igyekszik segíteni, akiknek esélyük van kijutni a tokiói ötkarikás játékokra. A most támogatott versenyzők korábban is ebbe a körbe tartoztak, így gyakorlatilag az önkormányzat meghosszabbította a szerződésüket.
Újra megnyitotta kapuit a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum.
A Győr-Szigeti Szent Rókus Egyházközség és az Egészséges Nemzedékért Alapítvány Rókus napi búcsút és megemlékezést tartott a hétvégén Győr-Szigetben.
Múlt héten kezdte a jegyértékesítését a Győri Audi ETO KC.
A Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete minden évben május 8-án, Henry Dunant születésnapján, rendezi meg Világnapi Ünnepségét, ahol köszönetet mond önkénteseinek, segítőinek és munkatársainak egyaránt.
A megszokott időpontban, augusztus 20-a után kezdődhet meg a szüret a Pannonhalmi Borvidéken.