Lassan kúszik felfelé az olaj ára
Az elmúlt hetekben folyamatosan nőtt az olaj világpiaci ára, ami elérte hordónként, a 43 dollárt. Ez hatással lehet az itthoni üzemanyagárakra is, amit tompíthat a forint erősödése, a dollárral szemben.
Az elmúlt hetekben folyamatosan nőtt az olaj világpiaci ára, ami elérte hordónként, a 43 dollárt. Ez hatással lehet az itthoni üzemanyagárakra is, amit tompíthat a forint erősödése, a dollárral szemben.
Székely Zoltán július 1-jétől a Rómer Flóris Történeti és Művészeti Múzeum új igazgatója. A művészettörténész első munkahelye a korábbi megyei Xantus János Múzeum volt, ahol 17 esztendőt töltött el, majd az elmúlt nyolc évben a mosonmagyaróvári Hanság Múzeumot igazgatta.
Az anyák megmentőjére emlékeztek Győr-Szigetben, csütörtökön. A városrészben hagyomány, hogy minden évben ünnepséget rendeznek Semmelweis Ignác tiszteletére.
A nyári időszak általában, a diákok számára az egyik legjobb pénzkereseti lehetőség. Ám a tavasszal kialakult koronajárvány helyzet után most nincsenek könnyű helyzetben a fiatalok, akik dolgozni szeretnének, mert a gazdasági leállás után a cégeknek is újra kell indulniuk.
Az őszi árpa betakarításával Győr-Moson-Sopron megyében is megkezdődött az idei aratás. Vannak, olyan területek ahol a terméshozam eléri a hektáronkénti 10-12 tonnát - mondta a Győr Plusz Médiának Németh Gergely.
Újabb adással jelentkezik a Győr+ Televízió Félóra decibel című magazinműsora.
A mozik megnyitásával ismét műsorra került az Alzheimer című film, amit egy győri alkotó készített.
A gyógynövényként ismert levendulát manapság már sok más termék elkészítésére is használják.