Felhajtóerő és a kénsav
A 9. osztályosokat hívjuk, hogy tanuljanak velünk fizikát és kémiát! Témáink a felhajtóerő és az oxigéncsoport, azon belül is a kénsav.
A 9. osztályosokat hívjuk, hogy tanuljanak velünk fizikát és kémiát! Témáink a felhajtóerő és az oxigéncsoport, azon belül is a kénsav.
A 3. osztályosoknak szóló környezetismeret órán a háztartási anyagokra összpontosítunk.
Az elektromágneses indukcióval és a földfémek közül az alumíniummal ismerkedhetnek a nyolcadikosok a fizika és kémia órán.
Kedves másodikosok! Környezetismeret órára invitálunk benneteket, ahol izgalmas, papíros kísérletekkel tanulhatunk együtt.
A hetedikeseknek szóló fizika és kémia órán a fajhő, valamint a vegyületmolekulák, pontosabban a víz és a metán lesznek terítéken.
Új megbízatást kapott Vincze Ottó. Szijjártó Péter külügyminiszter a barcelonai magyar örökség feldolgozásával és ápolásával bízta meg az egykori válogatott labdarúgót.
A tanév végéig marad a digitális oktatás, de június 2-tól engedélyezik az iskolákban a pedagógusok és a tanulók „oktatási célú találkozását” – jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár.
Fél nyolcas vizit címmel jelentkezik kéthetente a Győr+Rádió új beszélgetős műsora.