Közmeghallgatás, szokásos témákkal
A győrieket érdekli a város sorsa, ez derült ki csütörtökön, a szokásos városházi közmeghallgatáson.
A győrieket érdekli a város sorsa, ez derült ki csütörtökön, a szokásos városházi közmeghallgatáson.
A West Hungária Bau Kft. már évek óta kiemelten támogatja a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházat.
Előbb közösen megnézhettek egy jó kis filmet, majd tartalmas estebédet is kaptak a hajléktalanok szerdán, a Rómer Házban.
A Kertbarát decemberi adásában aktuális téli témákkal készültünk nézőinknek!
Dr. Dézsi Csaba András önkormányzati képviselő javaslatára a jövő évtől Győrben megszűnik a garázsok és a kisebb, magánszemélyek tulajdonában álló üdülőházak adója. Kezdeményezésére egyhangúlag módosította a közgyűlés az építményadóról szóló törvényt.
Folytatva a korábbi évek hagyományait, az idén is három rászoruló család számára készül el a komplett karácsonyi menü, míg a süteményekről önkormányzati képviselők feleségei gondoskodnak.
Városszerte karácsonyi ünnepségek zajlanak az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény idős otthonaiban és klubjaiban.
Az idősek különösen ki vannak téve a bűnözők ténykedésének. Rendőrségi statisztikák bizonyítják, hogy a szép korúak gyakrabban válnak áldozattá, mert nem figyelnek fel a gyanús jelekre és később is reagálnak, ha baj van