Az ország második legjobb szakközépiskolája
Győrben működik Magyarország három legjobb szakközépiskolája, ami nem csak a város, de az érintett intézmények számára is nagy büszkeség.
Már helyükön a fejlesztő játékok
Hétfőn délelőtt elkezdték összeszerelni és telepíteni azokat az udvari fejlesztőjátékokat, amelyek Erzsébet Ligeti óvodában lévő, sajátos nevelési igényű, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek hétköznapjait teszik szebbé.
Győrben szeretik a könyveket
A sorrendben 19. Győri Könyvszalon több mint száz programmal, két helyszínen, a Győri Nemzeti Színházban és a Kisfaludy Károly Könyvtárban várta az érdeklődőket, péntektől vasárnapig.
Jó helyre került a Szent Márton-díj
19. alkalommal adták át a Szent Márton-díjat a Pannonhalmi Főapátságban.
Pozsgai Zsolt átadta a stafétát
Véget ért Pozsgai Zsolt nyerősorozata, három Kortársasjáték-győzelem után szombat este egy olyan drámaíró darabja lopta be magát a nézők szívébe, aki először bizonyított győri színpadon.
Lengyel-magyar kiállítás az egyetemen
Lengyel- magyar képzőművészeti kiállításnak ad otthont a Széchényi István Egyetem Új Tudásterének emeleti Galériája.
Projektet zárt az idősbarát régió
Zalaegerszegen rendezték az osztrák-magyar, határon átnyúló együttműködés keretében létrejött, Idősbarát Régió nevű, Interreg projekt, záró programját.
Beszélgetés az újrakezdésről
A híres Európa-bajnok raliversenyző Győrbe látogatott el.