Közel két és félmilliárd a győri utakra
Az önkormányzat idén közel két és félmilliárd forintot biztosít utak korszerűsítésére és építésére.
Az önkormányzat idén közel két és félmilliárd forintot biztosít utak korszerűsítésére és építésére.
Felavatták a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium felújított ebédlőjét, az ünnepségen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki az eseményt követően a Győr+ Televízió Konkrét című adásának volt a vendége.
Fegyverek, gránátok hangja hallatszott az idei második pályaorientációs napon a Magyar Honvédség Laktanyájából.
A Győri Graboplast VSE kajakosa Kopasz Bálint már a jövő évi olimpiára készül. Bár a versenyszezonnak lassan vége, a világbajnok még vízre szállt klubtársaival. A sportoló következő éve még a 2019-esnél is sűrűbb lesz, a csúcsformát Tokióra időzítené.
A Győri Rendőrkapitányság szervezésében a szakemberek a korszerű vagyonvédelmi, biztonságtechnikai eszközök bemutatásával és tanácsadással hívták fel a figyelmet a vagyonvédelem fontosságára.
Felavatták a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium felújított ebédlőjét. Az 1640-es években épült épületszárny freskói az 1840-es években keletkeztek, amelyek most eredeti szépségükben láthatók. A rendezvényen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, mint egykori diák és Sárai-Szabó Kelemen Bencés perjel mondott köszöntőt.
Könyvbemutatókkal, kiállításokkal, pódiumbeszélgetéssel és előadásokkal ünnepli az idén 40 éves Győri Balett a kerek évfordulót Győrben és Budapesten.
Rendhagyó módját választotta tevékenységének bemutatására a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr Főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya