Ki a legjobb versmondó?
Négy év kihagyás után a Győri Nemzeti Színházban ezen a hétvégén rendezi meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Radnóti Biennálét, illetve a XXVII. Radnóti Miklós Vers- És Prózamondó Versenyt.
Négy év kihagyás után a Győri Nemzeti Színházban ezen a hétvégén rendezi meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Radnóti Biennálét, illetve a XXVII. Radnóti Miklós Vers- És Prózamondó Versenyt.
Ritkán telik meg hétköznap reggel a Győri Nemzeti Színház nézőtere. Ezúttal azonban szinte az összes széket elfoglalták. Több mint ötszáz győri középiskolást látott vendégül a teátrum csütörtökön, akik betekinthettek a társulat legújabb, célegyenesben lévő darabjának próbafolyamataiba.
Hat szigetközi település, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert, vízi turizmusfejlesztésre.
Különleges vándorkiállítás nyílt városunkban szombaton. A Magyar Géniusz a Petőfi 200 emlékév keretében, kormányzati támogatásból valósult meg és idén tavasszal indult hódító útjára. Kecskemét, Gyula és Debrecen után immáron Győrben várja a kultúrakedvelő közönséget, egészen december 30-ig, minden nap az Esterházy-palotában.
2015-től kezdőden hazánkon is egyre nagyobb a nemzetközi migrációs nyomás, mely főként déli határainkon érezteti hatását. Emberek millió indulnak útnak évente Európa irányába, mely társadalmi jelenség soha nem látott destabilizációhoz vezethet azokban a térségekben, ahol a migrációs útvonalak húzódnak.