Bizakodóak a győri taxisok
A COVID okozta válság és a forgalom jelentős visszaesése után úgy tűnik, új lendületet kap a személyszállítási iparág: egyre többen választják a taxit, mint kényelmi szolgáltatást.
A COVID okozta válság és a forgalom jelentős visszaesése után úgy tűnik, új lendületet kap a személyszállítási iparág: egyre többen választják a taxit, mint kényelmi szolgáltatást.
A feltételezett elkövetőről a bolt biztonsági kamerája felvételt készített. Mutatjuk!
Hagyományosan minden év júniusának első vasárnapján ünneplik az építők napját. Ebből az alkalomból a győri Széchenyi István Egyetem több oktatója és egy hallgatója is rangos díjat vehetett át június 7-én.
Minden eddiginél magasabb, 25 millió forintos összeget gyűjtöttek össze a XII. Kantharosz Gálán. A pályázók között akadtak művészek és gyermekek fejlesztésével foglalkozó szervezetek is.
Újabb helyszínen, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér központi épületében mutatkozik be a Győri Értéktár – kiállítás. A megnyitón egyben azt is bejelentették, hogy hét új elemmel gazdagodott az értékek lajstroma.
Cukkinis-fetás csirke tésztával: Egy könnyed nyári ételt készít el a panír séfje.
Égi és földi hatalmak köszöntik a 100 éves, de kora ellenére nagyon is virgonc Kék Rapszódiát.
Legújabb mesekönyvével érkezik az idei, 95. Ünnepi Könyvhét és 23. Gyermekkönyvnapokra Hessling-Hegyi Erika. A "Tiki-taki" mesetanoda egyszerre tanítja és szórakoztatja is a gyerekeket.
Június 20-án, csütörtökön ismét baracknapot tartanak a vásárcsarnok előtti téren, valamint a vásárcsarnokban. A bevételt a Lurkó Alapítványnak ajánlották fel a szervezők.
Június 13-án csütörtökön indul, és egészen szombat estig tart a 95. Ünnepi Könyvhét és 23. Gyermekkönyvnapok. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében megvalósuló programon a könyvek mellett az utcazene és a gyerekfoglalkozások is kiemelt szerepet kaptak.