Közösen az orvostudomány fejlődéséért
Az MIT Catalyst Europe egy egészségügyi kutatási projektek támogatására irányuló, egyedülálló képzési program, ami egy különleges módszertan is egyben.
Az MIT Catalyst Europe egy egészségügyi kutatási projektek támogatására irányuló, egyedülálló képzési program, ami egy különleges módszertan is egyben.
Kisiskolás gyerekeknek szervezett "KRESZ-fesztet" a Biztonság hete keretében a vármegyei rendőr-kapitányság kedden. Kilenc interaktív állomáson próbálhatta ki magát több, mint kétszáz győri általános iskolás diák a Leier udvarban, ahová a tűzoltók is kitelepültek különféle feladatokkal. Kirakós, ujjlenyomat készítő, részeg szemüveges stand, de kerékpáros akadálypálya is várta a kicsiket.
Idén már harmadik alkalommal rendezik meg Győr legzöldebb eseményét, a Győri Klíma Expót, mely október 5. és 7. között várja az érdeklődőket az Olimpia Sportparkban. Az esemény részleteiről kedden számoltak a be a szervezők.
Nem csak a kiváló halételek miatt volt érdemes kilátogatni a III. Győri Halnapokra! A sörínyencek különleges csemegékre bukkanhattak a standokon!
A hétvégén tartották a III. Győri Halnapokat a Radó-szigeten. A rendezvény az elmúlt két évben sikeres volt, így nem volt kérdés, hogy idén is megrendezik.
A Megasztár egykori győri énekesének védőjét elfogultság miatt kizárták az eljárásból. A Bors arról ír, hogy az ügyvédnek lehettek információi az énekest beperlők stratégiájáról.
Rengetegen olvasták és osztották meg a Győrből szombaton eltűnt fiatal lányról szóló hírt a gyorplusz.hu oldalon, most pedig jó hírrel szolgálhatunk: meglett az eltűnt gyermek!
A 15 éves lány megtalálása érdekében a győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Kiállítással egybekötve érkezik meg Győrbe a 2023-as „Nem vagy egyedül kampány", amely az anyaságnak egy csodálatos időszakát, a szoptatás témakörét járja körbe.
Egyre többen kísérleteznek egy különleges konyhai eljárással, a szuvidálással.