A diaszpórában élőknek is fontos a magyarságuk
A diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanítóknak szervezett továbbképzést a Széchenyi István Egyetem Apáczai Kara.
A diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanítóknak szervezett továbbképzést a Széchenyi István Egyetem Apáczai Kara.
Már az utolsó simításokat végzik a szakemberek a szabadhegyi Radó Iskola három épületének felújítása során. Erről Kara Ákos országgyűlési képviselő számolt be a Győr Plusznak, aki korábban a beruházást kezdeményezte és a központi forrást is megszerezte a fejlesztéshez. A Radó mindhárom épületében energetikai célú felújítások zajlottak az elmúlt időszakban, így nem csak szebb, de sokkal fenntarthatóbb is lesz az iskola.
A következő napokban várható hőség miatt hétfő reggel életbe lépett a "vörös kód", ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását.
Finiséhez érkezett a Színpadra fel! győri tehetségkutató műsor, a döntősök kihirdetése után már csak az utolsó megmérettetés, a nagyszínpados fellépés áll a zenekarok és előadók előtt. Bálind Kata és Edvi Dalma is nagyon készül, igazi swing-jazz hangulattal várják a közönséget!
Tavaly nevezték ki a Győri Törvényszék elnökének dr. Somogyi Zoltánt, és máris egy takarékos és kihívásokkal teli esztendőt tudhat maga mögött. Azt mondja, eredetileg nem jogásznak készült, mégis ezen a pályán találta meg a hivatását.
Ahogy az év többi részében, úgy nyáron sem pihen a városrendészet, sőt. Ebben az időszakban még jobban felbolydul a város, rengeteg a rendezvény és sok turista is érkezik Győrbe, a jóval nagyobb tömeg pedig több feladatot is ad a szakembereknek.
A Győri AC mindkét hajóegysége dobogóra állhatott a férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyesek versenyében a Szegeden zajló evezős országos bajnokság nyitónapján.
A két győri balesetben közös, hogy a vétkes sofőr adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Egy rendkívüli emberre, Baross Gáborra, városunk egykori országgyűlési képviselőjére és díszpolgárára emlékeztek ma, születésének 175. évfordulóján. A Baross Gábor Emléktársaságnak köszönhetően már régi hagyomány, hogy Győr, és a szlovákiai Ilava küldöttsége együtt hajt fejet a vasminiszter előtt.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014-2020-as Integrált Településfejlesztési Stratégiája rendkívül eredményes volt, az abban megfogalmazott fejlesztési célokat a város teljesítette. Az Önkormányzat jelen projekt keretében ezt az átgondolt stratégiai tervező munkát kívánja folytatni, melynek keretében célja, hogy továbbvigye és a szükséges mértékben újragondolja Győr város jövőképét, cselekvési tervét annak érdekében, hogy a 2021-2027-es uniós költségvetési időszakban is számos fejlesztés valósulhasson meg a városban. A tervezésre az Önkormányzat 79,53 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert.