Nem kért az ellátásból, rátámadt a mentősre
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen, aki megharapta az ellátására érkező mentőautó sofőrjé
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen, aki megharapta az ellátására érkező mentőautó sofőrjé
Egészen különleges lakókról adott hírt a Zichy-palota padlásán a Győri Művészeti és Fesztivál Központ.
A Győr-Moson-Sopron Megye Rendőr-főkapitányság a vakáció kezdetével kétszer egyhetes nyelvi napközis tábort szervezett.
A hétvégi vihar következtében Győr területén néhány helyen ágak törtek le, száraz gallyak kerültek a közterületekre illetve a szemetet szórta szét az erős szél.
A Győri Nemzeti Színházban, többek között a Győri Balett és a Hoppáré társulat előadásával ünnepelte a magyar egészségügy napját a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház.
Napelem gomba, bogárszedő robot és inkluzív társasjáték tervei lettek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) tizenévesek számára kiírt, Ugrás a jövőbe! című pályázatának idei győztesei.
Pénteken tovább fokozódott a hőség, ezért a győri szolgáltató cégek mindent megtesznek azért, hogy az extrém forróság elviselhetőbb legyen.
A baleset a sztráda Hegyeshalom felé vezető oldalán történt, a Bőnyi repülőtér közelében.
Riasztás érkezett a győri tűzoltóságra csütörtökön este, miszerint tűz keletkezett az egykori győri kemping területén.
Amennyiben az időjárási körülmények engedik, július 2-án, szombaton földi kémiai szúnyoggyérítést végeznek Győr területén. (Tartaléknap július 3-a.) A melegködös technológiával működő berendezések a tervek szerint az alkonyat utáni órákban dolgoznak.