Váltson e-számlára!
Már nem kell hosszasan sorban állnia a postán, egyszerűen és kényelmesen intézheti számlabefizetéseit bárhol, bármikor!
Már nem kell hosszasan sorban állnia a postán, egyszerűen és kényelmesen intézheti számlabefizetéseit bárhol, bármikor!
Fergeteges gyermeknap várja vasárnap a győri állatkertbe érkező látogatókat, ahol most is a gyermekeken lesz a hangsúly. (x)
Győr és a környék legnagyobb tavaszi fesztiválja idén két napon át várta a szórakozni vágyókat. Szombaton este nemzetközi sztárok koncertjei zárták az eseménysorozatot.
A Régészet Napján új kiállítás nyílt az Esterházy-palotában, mely a régmúlt időkből, a bronz- és vaskor temetkezéseiből ad válogatást. A nagyszabású tárlat megnyitóján Székely Zoltán, a Rómer Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket, köztük Dr. Szende Lászlót, a KIM Múzeumi Főosztályának vezetőjét.
Mától tábla őrzi Cziráki Lajos festő- és grafikusművész emlékét a Révai Miklós Gimnáziumban. Az emléktábla megálmodói egykori tanítványai, akik a megvalósítást Lebó Ferenc szobrászművészre bízták.
Kocsis Zoltán születésének évfordulóján, május 30-án ünnepeljük a Magyar Klasszikus Zene Napját. Emléke és szellemi öröksége előtt tisztelegnek az idei eseménysorozathoz csatlakozó társulatok, köztük a Győri Filharmonikus Zenekar is.
Közlekedésbiztonsági vetélkedőre hívták a szülőket és a gyermekeket szombat délelőtt a rendőrök. A nyertes család továbbjut az országos döntőbe, ahol a fődíj egy Škoda személygépkocsi. Számos egyéb ajándék is várja a nevezőket, ám az is nyer, aki nem kap tárgyjutalmat. Jobban, ügyesebben, megfontoltabban fog közlekedni, ráadásul közös élményekkel gazdagodik a család.