Figyelmetlenül vezettek, összeütköztek
A Szent István úton és Tihanyi úton is balesetnél helyszíneltek a győri rendőrök.
A Szent István úton és Tihanyi úton is balesetnél helyszíneltek a győri rendőrök.
Tizennégy alkotó művét láthatjuk a Gyufásdobozban. Mindannyian a Győri Tánc- és Képzőművészeti iskola 13. évfolyamos, vagyis végzős diákjai.
Most szombaton hazai pályán már a legjobb négy közé jutás lesz a tét a bajnokságban női kosárlabdázóink számára. Nehezíti a helyzetet, hogy az a Miskolc lesz az ellenfél, amely nem kevés borsot tört az orrunk alá már az idei szezonban.
Közleményt adott ki a mai napon a Győri ETO HC, amelyet változtatás nélkül közlünk.
A győri nyomozók befejezték a homokkomáromi férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki kábítószer hatása alatt vezette gépjárművét.
Megtartotta évértékelőjét az Audi Hungaria Zrt. A vállalat a koronavírus-és a félvezetőhiány okozta kihívások ellenére stabil eredménnyel zárta a 2021-es üzleti évet.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a győri rendőrök.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy négy évvel ezelőtt történt rablás végére tettek pontot.
Apró kezek és lábak paskolják a vizet a kék medencében. Hallgatom a jól ismert mondókákat, nézem a mosolygó szülőket és az önfeledten pancsoló csöppségeket. Úgy tűnik, a babaúszás nemcsak a piciket boldogítja, hanem jó hatással van a munkába vagy az egyhangú otthonlétbe belefáradt anyukákra, apukákra is. Szakemberekkel beszélgettünk.
Ezer hazai tulajdonú kis- és középvállalkozás bevonásával végzett átfogó kutatást a Makronóm Intézet annak érdekében, hogy feltárja azokat a közös jellemzőket, melyek nemzetközileg is sikeressé teszik a magyar ipari termelő cégeket.