Dézsi: kötelességünk segíteni
A béke jelének felmutatása már többet jelent annál, mint annak az igénye, hogy a győri emberek akkor is összetartsanak, ha néhány dologban nem értenek egyet. Ukrajnában súlyos harcok dúlnak, ezrek menekülnek a háború elől, többek között Győrbe is. A Covid-fertőzés miatt feleségével otthoni karanténban dolgozó dr. Dézsi Csaba András polgármesterrel Skype-on át a menekültek győri befogadásáról, ellátásáról is beszélgettünk.
Borverseny Ménfőcsanakon
A Kertbarát Kör szervezte meg idén is a hagyományos éves borversenyét, ahová a helyi termelők nevezhettek fehér, vörös és rosé borukkal.
Paverpol kiállítás Szabadhegyen
Megnyílt „Az ember tragédiája” – alkotásokban c. győri kiállítás a József Attila Művelődési Házban. A tárlaton 26 alkotó több mint 30 kreációja állít emléket a 160 évvel ezelőtt nyomtatásban megjelent Madách Imre remekművének. Az alkotások az úgynevezett paverpol technikával készültek, amelynek alapja egy levegőre száradó speciális keményítő és ragasztó anyag.
Győri kórház: részlegesen feloldották a látogatási tilalmat
A Covid-fertőzéssel érintett szervezeti egységek esetében a látogatási tilalom továbbra is érvényben marad.
Folyamatosan érkeznek a menekültek Győrbe – ellátásuk zavartalan
Az Olimpiai Sportpark szobáiba egy 6 és egy 9 fős család is érkezett, az önkormányzat minden segítséget megad a háború elől menekülőknek - tájékoztatott hivatalos facebook oldalán dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere.
Ittasan okozhatta a balesetet
A győri rendőrök egy 56 éves sofőrrel szemben intézkedtek, aki tehergépkocsijával oszlopnak ütközött.
Szolgálaton kívüli rendőr fékezte meg a támadót
Egy győri élelmiszerbolt parkolójában szerelemféltésből kialakult vita miatt esett neki társának egy 28 éves férfi.
Kávéházi időutazás: Rómer Ház Pilvax
2022. március 15-től egészen március 27-ig egy kis időutazáson vehet részt az, aki belép a Rómer Házba. A jól megszokott miliő helyett a Pilvax Kávéház hangulata fogadja a látogatókat.
Népszerű megyénkben az állampapír
Győr-Moson-Sopron megyében közel 26 ezren nyitottak díjmentesen értékpapírszámlát, vagy Start-számlát a Magyar Államkincstárnál, közülük mintegy 1800-at az ügyfélkapun keresztül, online. A megye lakosai több mint 117 milliárd forint értékben tartják megtakarításukat a kincstárban vezetett számlán, amelyből 7 milliárd forint található a Start számlákon. Ezzel a kiemelkedő eredménnyel Győr-Moson-Sopron a megyék rangsorába a 3. helyen áll.