Sergei Dogadin Győrött
A Győri Filharmonikus Zenekar Richter János hangversenybérletének június 1-én 19 órára meghirdetett Dogadin című hangversenyét közönség előtt rendezik meg.
A Győri Filharmonikus Zenekar Richter János hangversenybérletének június 1-én 19 órára meghirdetett Dogadin című hangversenyét közönség előtt rendezik meg.
Májusban már aktuális volt a szabadföldi palántázás, egy termelőnél a palánta nevelés, ültetés fortélyait lessük el.
Újabb kupakgyűjtő szíveket helyeztek ki Győrben, ezúttal Győrszentivánon állítottak fel hármat. Dr. Sík Sándor képviselő a Győr Plusznak elmondta, már régóta szerettek volna csatlakozni az országszerte népszerű kezdeményezéshez, és látva, hogy a városban is egyre több ilyen gyűjtőrekesz kerül ki, ők sem tétlenkedtek. Ezt is, mint az összes többit az önzetlen segítségnyújtás ihlette.
A Győr Városi Diákfórum még április végén állított májusfát hagyományteremtő céllal a Honvéd Ligetben. Az esemény bekapcsolódott a Győr 750 programsorozatba és a fiatalok 75 szalagra írták rá üzeneteiket és kívánságaikat, melyek felkerültek a májusfára, ami a pandémia miatt egyben a remény fája is lett.
Rekordot döntött az idén az igénylők száma, hiszen mintegy kétezren jelentkeztek a virágosztásra. Az önkormányzat fejenként húsz palántát biztosított, az új helyszínen gördülékenyen ment a kiosztás is…
Egy kisteherautó és két kamion rohant egymásba a győri szakaszon.
Az egyesületek közül a Graboplast Győri Vízisport Egyesület kajak-kenusai teljesítettek a legjobban a Győrben megrendezett Kadler Gusztáv Országos Maratoni Bajnokságon, amely egyben válogató is volt a moszkvai Európa Bajnokságra. A magyar bajnoki címet szerző sportolókat és edzőiket hétfőn délelőtt a városházán fogadta Radnóti Ákos sportért felelős alpolgármester.
Virgonc hempergés a fűben majd egy kiadós séta a természetben. Ha tehetné, a nap minden percét így töltené Félix. A keverék kutyus otthona azonban lassan három éve az állatmenhely, így napi egy sétával kell beérnie.
Két hazában címmel a 85 éves Gaál András, az Erdélyből származó, Pannonhalmán élő, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett festőművész kiállítása nyílt meg pénteken a Kisfaludy Károly Könyvtárban.