Január közepén indulhat a Fekete iskola felújítása
Két héten belül megkezdődhet a Fekete István Általános Iskola felújítása. 960 millió forintból korszerűsítik Adyváros nagy múltú oktatási intézményét.
Két héten belül megkezdődhet a Fekete István Általános Iskola felújítása. 960 millió forintból korszerűsítik Adyváros nagy múltú oktatási intézményét.
Megfelelő ütemben haladnak a Modern városok programnak köszönhető fejlesztések a megyei jogú városokban - számolt be róla a Miniszterelnökség.
A „Covid-19 Híradó Győr" legfrissebb, sorrendben 23. adásában a járvánnyal kapcsolatos legfontosabb aktualitások mellett Győr várossá nyilvánításának 750. évfordulójára tervezett idei évi programsorozatról, és több más fontos témáról is szó esett.
Három plusz két éves szerződést kötött Danyi Gábor és a Siófok KC. A magyar szakember 2021 nyarán veszi át a csapat irányítását, segítője pedig a jelenlegi vezetőedző, Zdravko Zovko lesz.
Az elfogott 24 éves fiatalember táskájából egy kés, valamint több közbiztonságra különösen veszélyes eszköz és kábítószergyanús kristályos anyag került elő.
Első alkalommal mondott újévi köszöntőt dr. Dézsi Csaba András a Győr Plusz Televízióban szilveszterkor. Győr Polgármestere kiemelte azt az összefogást, ahogyan a városban élők a nehéz helyzetben is egymást segítik és figyelnek egymásra.
“Megtartva” - a Győri Filharmonikus Zenekar a jelenlegi járványügyi helyzetben is számít hűséges közönségére, minden egyes hangversenyüket továbbra is rögzítik, a zenei hangfelvételt - különböző csatornákon és felületeken - eljuttatják a hallgatósághoz.
A Városháza homlokzatára pár napja már felkerült a felirat: Győr750. Városunk ugyanis 2021-ben ünnepli a 750. születésnapját. A logó fényei szilveszter estéjén gyúltak fel, így már messziről hirdetik, különleges esztendő elé nézünk.
2020 egy igazán rendhagyó év volt, sajnos elsősorban a koronavírus-járvány miatt. Az elmúlt esztendőben azonban a járványhelyzet ellenére is sok minden történt, ezekből gyűjtöttünk egy csokorra valót a teljesség igénye nélkül!
A győri kórházba a mai nap folyamán háromezer vakcina érkezett. Az orvosokkal és az egészségügyi dolgozókkal vette kezdetét az oltás.