Egy legenda távozott – az utolsó győri interjúból idézünk
Az ikonikus előadó még 70-ik születésnapján a Győr+ Médiának adott exkluzív interjúban beszélt többek között a győri kötődéséről is.
Az ikonikus előadó még 70-ik születésnapján a Győr+ Médiának adott exkluzív interjúban beszélt többek között a győri kötődéséről is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei ügyfélszolgálatain az ügyfelek és a hivatal munkatársai védelme érdekében csak szigorú óvintézkedések mellett biztosított a személyes ügyfélfogadás. Az adóhivatalnál szinte minden ügy intézhető elektronikusan, illetve a magánszemélyek postai úton is rendezhetik adóügyeiket.
Nem kevesebb, mint 52 éven át oktatott szeretett iskolájában. Kimagasló szaktudását, emberségét más iskolák vezetői és tanárai is elismerték.
Összesen 18 féle szakma várja a pályaválasztás előtt álló diákokat a Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikumban. A tanulók technikumi, illetve szakképző iskolai szerkezetben sajátíthatják el azokat a különböző, piacképes szakmákat, amelyekkel könnyen el tudnak helyezkedni a régióban.
156 millió forintból újult meg a Szentiváni út Alsókert utca és az Ipari Park közötti szakasza. A komplex fejlesztés során nem csak az úttest felújítása történt meg, de új kerékpárút is épült…
A Győr város egyes nevelési intézményeinek gazdálkodását ellenőrző központ élén álló nő 2013. és 2015. évek között huszonkétmillió forint vagyoni hátrányt okozott a városnak a vád szerint.
A Széchenyi István Egyetem 61 nappali tagozatos ápoló és szülésznő hallgatója úgy döntött, önkéntesként szolgálatot vállal a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Hivatástudatukkal és szakértelmükkel valós segítséget jelentnek az intézménynek a koronavírus-járvány miatt embert próbáló időkben.
A kölcsönzés időtartalma egységesen 3 hét. A félretett dokumentumokról értesítést küldenek.
Az ügyfélfogadási időpontok nem változnak, de november 23-ától, hétfőtől már az új címen várják az ügyfeleket.