Győri karmester a világ legjobbjai között
A győri származású Hontvári Gábor a világ egyik legrangosabb karmesterversenyén került fel a dobogó második fokára.
A győri származású Hontvári Gábor a világ egyik legrangosabb karmesterversenyén került fel a dobogó második fokára.
Kivételesen nem csütörtökön reggel, hanem pénteken fél 8-kor volt a vendég dr. Dézsi Csaba András polgármester a Győr+ Reggelben, ahol Nagy Roland és Orosz Sanyi faggatták.
A tervek szerint a Menyasszonytánc elmaradt premierjét október 18-ára tartják meg.
Covid-járvány miatt elhalasztott olimpia, hónapokra lezárt csónakházak, és egy korábban soha nem látott, egészen rendhagyó idény. Kocsis Róbertet, a Graboplast Győri Vízisport Egyesület tavaly megválasztott elnökét kérdeztük arról, hogyan élték meg belülről a most véget ért példátlan és csonka kajak-kenu szezont.
Győr Megyei Jogú Város Örmény Nemzetiségi Önkormányzata gyűjtés szervez az Azerbajdzsán és Örményország között jelenleg dúló háború áldozatainak megsegítésére. A háború tétje az örmények lakta, de a nemzetközi jog szerint Azerbajdzsánhoz tartozó Hegyi-Karabah feletti uralom.
A győri nyomozók kábítószer birtoklásának vétsége miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 19 éves fiatalt.
Győrben a szennyvizekben mért koronavírus örökítő anyag mennyisége stagnál, koncentrációja mérsékelt – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb mérésének eredményeiből.
Győri, téti és pannonhalmi járásban élő, vagy innen elszármazott képző-, és iparművészek munkáit várják. A legjobb munkákat a a 2020-as őszi tárlaton mutatják majd be.
Szabady János helytörténeti kutató tizedik kötete Mozaikok Ménfőcsanak történetéből címmel jelent meg a közelmúltban. A könyv egy válogatás a szerző által kedvelt kutatásaiból, helytörténeti cikkeiből, tanulmányaiból.