Német nemzetiségi szakmai napot tartanak
A Német Nemzetiségi Szakmai Napon a győri kolerajárványról hallgathatnak meg előadást az érdeklődők.
A Német Nemzetiségi Szakmai Napon a győri kolerajárványról hallgathatnak meg előadást az érdeklődők.
„Ma is ugyanolyan összefogásra van szükség, mint amilyen példát a szabadságharc katonái és az aradi 13 vértanú mutatott az őket követő nemzedék számára” – hangsúlyozta dr. Pergel Elza alpolgármester az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án, a Batthyány téren rendezett koszorúzási ünnepségen.
Üzleti képzéssel és 20 millió forintos kezdőbefektetéssel segíti a fiatal tehetségeket az UNI Győr Startup Program. Az őszi inkubáció kihívásait az EIT Urban Mobility adja okosváros és városi mobilitás témában, de iparágtól függetlenül bárki pályázhat.
A Batthyány-liget gondozott területtel várja a megemlékezőket, akik fejet hajtanak 1849. október 6-a mártírjainak emléke előtt.
A győri lányok zárt kapuk mögött fogadták a Közgáz együttesét az egyetemi csarnokban.
A komoly pénzjutalmakért önálló munkán alapuló, kreatív és hasznosítható ötleteket várnak a szervezők.
Szerdán véget ért a hetedik alkalommal megrendezett Arrabona évszázadai városismereti vetélkedő, amit a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ és a Győr+ Média közösen szervezett. A cél minden évben ugyanaz: a résztvevő diákok megismerjék, felfedezzék, szeressék és óvják a városunkat.
A karbantartási munkák befejezése után újra mutatja majd a pontos időt.
Ismét nagy sikerrel rendezték meg a Spinracing Maratont Győrben. Vasárnap, már hatodik alkalommal pattantak nyeregbe a műfaj kedvelői, akik a Dunacenter Pakolójában égettek el jelentős mennyiségű kalóriát.
Sokan voltak kíváncsiak a Győr belvárosában megrendezett édes forgatagra, ahol három napon keresztül a süteményeké volt a főszerep.