Kétnyári virágok ültetése – pillangó a körforgalomban
Megkezdték a kétnyári virágok kiültetését a Győr-Szol Zrt. városüzemeltetési és kivitelezési igazgatóságának munkatársai a közterületekre.
Megkezdték a kétnyári virágok kiültetését a Győr-Szol Zrt. városüzemeltetési és kivitelezési igazgatóságának munkatársai a közterületekre.
Több helyen is felújítási és karbantartási munkálatok végez ezen a hétvégén a Pannon-Víz Zrt. Győrben.
Tizenötmillió forintból fejlesztették tovább a Mosoni-Duna holtágát Győrben. A győri önkormányzat és a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének közös finanszírozásában kitisztították a területet, két kilométeres szakaszon meghosszabbították a parti sétányt, felújították a sólyázókat, valamint a csónakkikötőket.
A Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete a napokban rendezte meg hagyományos, kulturális vetélkedőjét. A szervezetnek a koronavírus járvány miatt sok programja elmaradt idén, ezért is szerették volna most mindenképpen megtartani a rendezvényt, természetesen a járványügyi előírásokat szigorúan betartva.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves férfi ellen, aki eltérő véleménye miatt zaklatta interneten megismert „ellenfelét” és élt vissza a személyes adataival.
Figyelemfelhívó felfestést kaphatnak a gyalogos-átkelőhelyek Győrben az iskolák és óvodák környékén. Az első burkolati jelek felfestését csütörtökön reggel végezték el a szakemberek.
Ne hagyjuk, hogy a koronavírus megbénítsa a mindennapokat, ezért az érvényben lévő szabályok betartásának most még nagyobb jelentősége van, mert az ország működőképességének megtartása a cél. Ezt Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő mondta a Győr Plusznak.
A tűzoltók már a helyszínen, megkezdték az járművek áramtalanítását.