Újabb díjjal gazdagodott a győri teátrum
Ezúttal a VersFesztiválon jeleskedett a társulat.
Ezúttal a VersFesztiválon jeleskedett a társulat.
Idén 20. alkalommal kerül sor a Győri Könyvszalonra, amely ma már hagyományos módon a Győri Nemzeti Színházba és a Kisfaludy Károly Könyvtárba invitálja a könyvek szerelmeseit. A november 19-21. között megrendezendő programon a könyvvásár mellett több, mint 110 könyvbemutatón, előadóesten, koncerten szórakozhatnak a győriek és a hozzánk látogatók.
A Puskás musical a leghíresebb magyar ember és az Aranycsapat történetét dolgozza fel, és állít méltó emléket neki. A darab szerzői Szente Vajk, Galambos Attila és Juhász Levente már többször bizonyították tehetségüket. Sikeres színdarabjuk valós eseményeken nyugszik, és hűen mutatja be a kort, amelyben játszódik. A tavalyi budapesti ősbemutató után a musical győri változatát december 11-én tűzi műsorára a színház Veréb Tamással a címszerepben. A Győr+ Tv stábja a grandiózus mű olvasópróbáján járt.
Újabb bemutatóra készül a Győri Nemzeti Színház. Szombaton este debütál a Szerelmes Shakespeare című romantikus vígjáték Bagó Bertalan rendezésében, Kurucz Dániel és Dunai Csenge főszereplésével.
Elstartolt az idei évad a Győri Nemzeti Színházban, immár a második előadással. A Mirandolina után bemutatták a magyar származású francia írónő, Yasmina Reza (Jázmina Reza) világhírű darabját, Az öldöklés istenét, az igazgató, Bakos-Kiss Gábor rendezésében.
A jelen és a jövő színháza – múlt szombaton hivatalosan is elindult az évad. A Két úr szolgája és a Chioggiai csetepaté után megérkezett a harmadik Goldoni- darab, a Mirandolina, Mózes Anitával a címszerepben. A fanyar komédiát Vladimir Anton állította színpadra, formabontó rendezése a Csiki Csaba teremtette új miliőben kiváló nyitánya a Győri Nemzeti Színház új fejezetének.
Elindult az új évad a Győri Nemzeti Színházban, új műsorral jelentkezett a Győr+ Televízió színházi magazinja, a Kulisszák mögött.
A jelen és a jövő színháza mottóval hirdette meg évadát a győri teátrum. A Győri Nemzeti Színház társulata gőzerővel próbál a Nagyszínházban és a Kisfaludy Teremben, szombaton pedig megtartják az első bemutatót.
Jubileumi gálakoncertre készül Silló István karmester meghívott vendégeivel, barátaival és a Győri Filharmonikus Zenekarral. A fiatal pályakezdő dirigens harminc évvel ezelőtt, 1991-ben írta alá első munkaszerződését a József Attila Színházzal, mint zenei vezető. Tehetsége mellett rengeteg gyakorlással és munkával, lépésről lépésre vált hazánk egyik legjobb színházi karmesterévé. Egy jubileumi gálakoncert mindig kiváló alkalom az összegzésre, vissaztekintésre, erre kérte az ünneplő művészt Farkas Mónika a Győr+ Rádió Győr+ Este műsorában.
Végre, végre megtartva! A járvány miatt többször kellett elhalasztani az eredeti bemutató idejét, ám érdemes volt kivárni az Amadeus Live filmzenei koncertet, mely óriási elismerést és közönségsikert aratott az Egyetemi Csarnokban kedd este.