Szombaton érkezik az 5. Kortársasjáték
A Győri Nemzeti Színház idén is megrendezi népszerű, szórakoztató drámaíró versenyét, az 5. Kortársasjátékot.
A Győri Nemzeti Színház idén is megrendezi népszerű, szórakoztató drámaíró versenyét, az 5. Kortársasjátékot.
A sorrendben 19. Győri Könyvszalon több mint száz programmal, két helyszínen, a Győri Nemzeti Színházban és a Kisfaludy Károly Könyvtárban várja az érdeklődőket péntektől vasárnapig. A rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: a vidék legnagyobb könyves eseménye az önkormányzat 17 millió forintos támogatásával és 3 millió forintos könyvtári bevételből valósulhat meg évről évre.
A népszerű drámaíró versenyről, az idei Kortársasjátékról és az Elisabeth című musical szereplőiről tudhatnak meg többet a nézőink.
Olyan korok és történetek elevenednek meg a La Fontaine, avagy a csodák éjszakája című ifjúsági darabban, amiket talán csak merész képzeletünkben, még gyerekkorunkban, elalvás előtt láttunk, miközben mesét olvastak nekünk. Ezért, és a több mint egy órán át tartó nevetésért is érdemes megnézni a múlt szombaton, a Kisfaludy teremben bemutatott zenés színművet, felnőtteknek is.
Ott voltunk Kszel Attila La Fontaine, avagy a csodák éjszakája című darabjának fotós főpróbáján, de Mosonmagyaróváron is jártunk, a Sulitúra sorozat utolsó állomásán.
Kedves Nézőink! Az október 24-én, csütörtökön 19.00 órakor kezdődő A király beszéde című előadásunk betegség miatt elmarad. A Simon Kázmér "B" bérletnek az előadást pótolni fogjuk.
A Győri Nemzeti Színház ma este 19.00 órakor kezdődő A király beszéde című előadása betegség miatt elmarad.
Mindannyian La Fontaine köpönyegéből bújtunk ki, akár ezt az alcímet is viselhetné Kszel Attila legújabb bemutatója, ami az eredeti, 2005-ös darabjának remakje.
Nagy siker övezi a Győri Nemzeti Színház eddigi bemutatóit.
Szinte egyként szisszent fel a közönség Szabó Elek neve hallatán a Győri Nemzeti Színházban azon az estén, amikor megnéztük a teátrum legújabb darabját, a Régimódi történetet, amely azokról a nőkről szól, akik képesek kezükbe venni sorsuk irányítását.