Címke: Győri önkormányzat
Hirdetés
Havassy Anna Katalin 2025.04.02.

Autizmus világnapja: kék sétával tettünk az elfogadásért

Az autizmus világnapja április 2. Ebből az alkalomból délután a győri belvároson áthaladó „kék sétát” tartottak. A program zárásaként Árnics Katalinra emlékeztek a Bisinger sétánynál található emléktáblája előtt.

Győr+ 2025.03.20.

Áramszünet a bíróságokon is

Áramszünet miatt szünetel a személyes ügyfélfogadás március 21-én pénteken, a Győri Törvényszéken és az illetékességi területéhez tartozó valamennyi járásbíróság épületében.

P. Csapucha Adrienn 2025.02.26.

“Nincs szó alternatív költségvetésről, sem hamisításról!”

Erről is beszélt Antal Imre szerdán a frakcióirodában tartott sajtótájékoztatóján. Mint azt a győri Fidesz-KDNP szóvivője elmondta: sajnos a Pintér Bence által berekesztett közgyűlést követően ismét rengeteg álhír jelent meg, amit annak fényében sem értenek, hogy a Fidesz-KDNP több mint 93%-ban egyetért a benyújtott költségvetéssel. A módosító javaslatok pedig kivétel nélkül a győriek érdekeit szolgálják, legyen szó a városüzemeltetésről, vagy éppen az induló, támogatást nyújtó programokról.

Győr+ 2025.02.23.

Most ön is elmondhatja véleményét Győr helyi autóbusz-közlekedéséről!

A jól működő helyi autóbusz-közlekedés minden nagyvárosban, így Győrben is elengedhetetlen ahhoz, hogy hatékonyan működjön a város és mindenki időben eljusson a munkahelyére vagy az iskolába, ügyet intézni, kikapcsolódni, vagy akár vonathoz, helyközi autóbuszhoz időben kijutni.

P. Csapucha Adrienn 2025.02.17.

Dr. Fekete Dávid: “A város működése minden szempontból biztosított!”

„A mai nap folyamán be fogjuk nyújtani azt a módosító javaslatot, amely azt a célt tűzi ki, hogy valóban olyan költségvetést tudjunk elfogadni, ami a győri polgárok érdekeit szolgálja!” – ismertette sajtótájékoztatóján hétfőn dr. Fekete Dávid. A Fidesz-KDNP győri frakcióvezetője több olyan általuk létrehozandó programot is elárult, mely a jövőben fontos fejlesztések alapjául szolgálnak.

P. Csapucha Adrienn 2025.01.29.

Fejlesztések és fórum: fontos aktualitások Huszár Gábortól!

Aktív képviselői munka zajlik a 6-os számú választókörzetben, Huszár Gábor a Fidesz-KDNP győri önkormányzati képviselője rendszeresen ellátogat Győrszentiván kertvárosi részébe is. A politikushoz több megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, hogy a település határában található újmajori bányánál milyen munkák zajlanak, illetve, hogy mikorra várhatóak útfejlesztések. Erről, de egy közelgő lakossági fórumról is tájékoztatta a Győr+ Médiát Huszár Gábor.

P. Csapucha Adrienn 2025.01.28.

Ady Endre Park: szép környezet, modern tér!

A Széchenyi István Egyetem építész hallgatóit is megszólítva indította el tavaly Boncsarovszky Péter azt a projektet, mely Adyvárosban egy modern park megvalósítását tűzte ki célul, méltón tisztelegve a névadó, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője előtt. A Kodály Zoltán Utcai Bölcsőde és az Ifjúság körút közötti terület, annak rekonstrukciója után, lakossági igényekhez igazodva kellemes kikapcsolódást kínálna kicsiknek és nagyoknak, különleges miliőben, szép környezetet biztosítva a városrészben élőknek, a fenntarthatóság jegyében.

Hirdetés