Közel fél kilométeren újult meg a Zöld utca
Közel fél kilométer hosszan teljesen megújult a szabadhegyi Zöld utca, mintegy 160 millió forintból modernizálták a forgalmas, de az elmúlt időszakban elhasználódott kopóréteget.
Közel fél kilométer hosszan teljesen megújult a szabadhegyi Zöld utca, mintegy 160 millió forintból modernizálták a forgalmas, de az elmúlt időszakban elhasználódott kopóréteget.
Hatos és Társa Nyelviskola Győr Megyei Jogú Város önkormányzatának támogatásával több száz tanulónak biztosított angol és német nyelvű, ingyenes felzárkóztató kurzusokat a nyár folyamán.
Szeptember 4-én országszerte 5000 rászorulót vendégelnek meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 0. napján. A Szeretetvendégség célja az, hogy tanúságtételként a világ felé kézzelfoghatóan mutassa be Jézus szeretetét, aki kenyér formájában adta magát.
Ingyenes füzet-és iskolakezdő csomagot kaptak a győri elsősök a város vezetésétől. Dr. Dézsi Csaba András az Arany János Általános Iskolában személyesen mutatta be az ajándék tartalmát a legkisebbeknek. A gyerekek egy verssel fogadták a polgármestert. A csomagban, Győr város kakasát, Pihét, a győri várat és a jubileumi évet is megjelenítették a füzetborítókon. A polgármester szerint fontos, hogy már az elsősökben is erősítsék a lokálpatriotizmust.
A nyarat Győrben idén a Tankcsapda rockzenekar zárja. A koncerttel kapcsolatos tudnivalókat mindenkinek érdemes böngészni! Részletek és térkép a cikkben!
Dr. Bakonyi Bernadett aljegyzői pályázatát fogadta el a győri városvezető, így mostantól ő lesz dr. Lipovits Szilárd legfőbb segítője. A pályázat kiírására dr. Csörgits Lajos lemondása miatt került sor. Az új aljegyző 2008 óta dolgozik a városházán.
Szerencsés minden olyan nagyváros, amelynek a határában értékes erdőtömbök vannak. Győr egy ilyen település. A város önkormányzata természetvédelmi területté nyilvánította a 250 hektáros Püspökerdőt. A helyi értékek védelme mellett természetesen közjóléti funkcióit is megtartja a győriek kedvenc pihenő- és kirándulóhelye – mondja Limp Tibor, aki 1993 óta a győri erdészet igazgatója.
Modern kosárlabda komplexum lesz az adyvárosi Grabo sátorból. Erről Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő számolt be közösségi oldalán. A képviselő videójában kiemelte, több mint 10 éve elhagyatottan, méltatlan állapotban áll a korábbi sportcsarnok, ami most részben új funkciót kap és kinyitja kapuit a profi sportolók, de a tömeg- és diáksport előtt is.
A Győri Rendőrkapitányság ismét meghirdeti a kerékpárok speciális pasztával történő megjelölését. Több időpont is van augusztusban.
Radnóti Ákos alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője kezdeményezésére a Győr-Szol Zrt. koordinálásában az elmúlt napokban zajlott Adyvárosban az 1-es számú tavon a hínár vágása.