„…Ti rabjai a földnek”
Az embert, mióta látta a madarat szállni, foglalkoztatja a repülés tudománya. Győrben jóval a gépi hajtás előtt kísérleteztek azzal, hogyan hódíthajták meg a levegőt – erről ír Hegedüs Péter a Bulvár Anno sorozatban.
Az embert, mióta látta a madarat szállni, foglalkoztatja a repülés tudománya. Győrben jóval a gépi hajtás előtt kísérleteztek azzal, hogyan hódíthajták meg a levegőt – erről ír Hegedüs Péter a Bulvár Anno sorozatban.
1919. október 17-én, este 7 órakor a győri Lloyd nagytermében lépett fel hatalmas közönség előtt a híres budapesti születésű hipnotizőr, illuzionista, Schenk Jenő, aki lenyűgöző műsorával több, mint egy esztendeje járta már az ország nagyvárosait.
A vértanúhalált halt győri tábornok, Poeltenberg Ernő haditetteiről és kivégzéséről ír Hegedüs Péter a Bulvár Anno sorozat következő részében.
1529. szeptember 19-én olyan tragédia történt Győr városában, ami tovább élt török elnevezésében. A vár két évvel korábban nyitotta meg a kapuit Habsburg Ferdinánd hadai előtt. Ez azonban már csak az egy évvel korábban bekövetkezett katasztrofális mohácsi vereség elkerülhetetlen velejárója volt – írja Hegedüs Péter a Bulvár Anno sorozat követekező részében.
A történelem századai során mindig is akadtak olyan lelkiismeretlen nyerészkedők, akik a pénzkeresetnek a könnyebb módját igyekeztek választani. Miért éppen Győrben lett volna ez másként? De volt, aki egészen különös módját választotta a haszonszerzésnek, erről ír Hegedüs Péter a Bulvár Anno sorozat következő részében.
Győr pezsgő kulturális életéhez a színes fesztiválokon kívül a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum is jócskán hozzájárul. Székely Zoltán, az intézmény igazgatója és Szalai Zsolt hozzáférés-támogatási osztályvezető voltak a Nyakkendő nélkül vendégei, akik beszámoltak a közeljövő programjairól.
Egy régi ballada szól szegény Dely Máriról, akit holtan találtak a Dunánál 1874-ben. A keserű ének háttértörténetéről ír Hegedüs Péter a Bulvár Anno sorozat következő részében.
A bigámia már az 1700-as években sem volt elismert és támogatott kapcsolati forma, mégis volt, aki nem akart parancsolni az érzelmeinek – erről ír Hegedüs Péter a Bulvár Anno sorozat következő részében.
Kihirdették a győri és Győr-környéki zsidó helytörténeti diákpályázat díjazottjait. A Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által 2022-ben indított pályázatra 8 győri és Győr-környéki középiskolából 11 háromfős csapat nyújtotta be írásbeli kutatási jelentését és kapcsolódó művészeti alkotását.
Az április 16-i holokauszt emléknaphoz kapcsolódva Győr és a győri zsidóság történetével rendhagyó séta keretében ismerkedtek középiskolás diákok. A programot a győri önkormányzat is támogatta.