Kajak-kenusokat köszöntött a városvezetés
Dr. Dézsi Csaba András polgármester és Radnóti Ákos, sportot is felügyelő alpolgármester Balla Virágnak, Takács Kincsőnek és a Győri Vízisport SE elnökének, Kocsis Róbertnek adott át ajándékcsomagot az önkormányzat nevében.
A középkort idézték meg az Aranyparton
Szent László Napokon, a hétvégén visszautazhattunk az időben. Győrben, az Aranyparton, két napon át Szent László királyunk tetteire emlékezve vehettek részt a látogatók, a középkor hangulatát idéző programokon.
Kerékpáros fogadóórát tart Kara Ákos
A koronajárvány időszakában, a korábbiaktól eltérően, zömében telefonos fogadó órákat tartott a győri országgyűlési képviselő, Kara Ákos. A politikus szerint fontos a folyamatos kapcsolattartás a választópolgárokkal, ezért most egy újdonsággal szolgál az érdeklődők számára.
Biztonságos lépcső került az Aranypart 2-re
Még komfortosabb lett a győriek és a turisták egyik kedvenc kikapcsolódási helye, az Aranypart 2.
Háromszáz induló az evezős emlékversenyen
Az ország minden részéből érkeztek csapatok Győrbe, a 24. Némethy-Mihálkovics Emlékversenyre.
Tovább tombol a hőség
Tegnap éjféltől harmadfokú hőségriadót rendeltek az országban. Győr is felkészült a kánikulára.
Sűrű lesz a Múzeumok Éjszakája
A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum valamennyi létesítményét megnyitja az idei Múzeumok Éjszakáján, amely több rendezvénnyel kapcsolódik a Győr 750 programsorozathoz. A Múzeumok Éjszakájához ebben az évben is csatlakozott a Városi Levéltár, a Szent László Látogatóközpont és a Menház.
Hasznos továbbképzés hajszobrászoknak
Fátrai Krisztina budapesti mesterfodrász tartott előadást és továbbképzést hétfőn Győrben. Az Ipartestület szervezésében zajlott az esemény, ami délelőtt, az elméleti ismeretek átadásával indult, majd két modell segítségével, kétfajta frizura elkészítésének technikáját is elleshette a közel félszáz érdeklődő.