Véradást tartottak a Városházán
Hatvanan nyújtották karjukat és adtak vért a Vérellátó Szolgálat Városházára szervezett véradásán.
Hatvanan nyújtották karjukat és adtak vért a Vérellátó Szolgálat Városházára szervezett véradásán.
Dr. Dézsi Csaba András polgármester és Radnóti Ákos, sportot is felügyelő alpolgármester Balla Virágnak, Takács Kincsőnek és a Győri Vízisport SE elnökének, Kocsis Róbertnek adott át ajándékcsomagot az önkormányzat nevében.
Szent László Napokon, a hétvégén visszautazhattunk az időben. Győrben, az Aranyparton, két napon át Szent László királyunk tetteire emlékezve vehettek részt a látogatók, a középkor hangulatát idéző programokon.
A koronajárvány időszakában, a korábbiaktól eltérően, zömében telefonos fogadó órákat tartott a győri országgyűlési képviselő, Kara Ákos. A politikus szerint fontos a folyamatos kapcsolattartás a választópolgárokkal, ezért most egy újdonsággal szolgál az érdeklődők számára.
Még komfortosabb lett a győriek és a turisták egyik kedvenc kikapcsolódási helye, az Aranypart 2.
Az ország minden részéből érkeztek csapatok Győrbe, a 24. Némethy-Mihálkovics Emlékversenyre.
Tegnap éjféltől harmadfokú hőségriadót rendeltek az országban. Győr is felkészült a kánikulára.
A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum valamennyi létesítményét megnyitja az idei Múzeumok Éjszakáján, amely több rendezvénnyel kapcsolódik a Győr 750 programsorozathoz. A Múzeumok Éjszakájához ebben az évben is csatlakozott a Városi Levéltár, a Szent László Látogatóközpont és a Menház.