Nyáron is szükség van a véradókra
Nyáron is szükség van elegendő mennyiségű vérre a kórházaknak, ezért a Vérellátó Szolgálat júliusban is számít az önkéntesek segítségére.
Nyáron is szükség van elegendő mennyiségű vérre a kórházaknak, ezért a Vérellátó Szolgálat júliusban is számít az önkéntesek segítségére.
A júniusi választásokat, illetve az azok után kialakult, aktuális politikai helyzetet értékelték a Győr+TV által meghívott szakemberek a Kérdés-Körben.
A vállalkozásoknak vármegyénkben is óriási igényük van a tudásra, a folyamatos fejlődésre, ezért egy újabb jövőbemutató tanfolyam sorozatot indított el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, összefogásban a Széchenyi István Egyetemmel. A társaságoktól kapott jelzések olyan képzésekre mutattak igényt, melyek kiemelt jelentőségű részterületekre fókuszálnak, miközben válaszolnak a gazdaság és az ipar kompetenciafejlesztési kihívásaira úgy, hogy rövid idő alatt nyújtanak magas szintű, gyakorlatban használható tudást. Az első képzés júniusban véget ért, a sikeresen teljesítő vállalkozások képviselői szerdán vehették át tanúsítványaikat a kamara székházában.
A nyár- és napimádóknak biztosan nem lesz okuk a panaszra a héten, sőt egy kicsit talán túl is tolja majd magát az időjárás.
A MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred már a második Honvédelmi tábort tartja az idén. A most zajló sportos tábor fő helyszíne a Pálffy Miklós Laktanya, ahol kedden a 15-17 éves fiataloknak egy akadálypályát kellett leküzdenie.
Félhavi jutalmat kaptak a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. dolgozói – ezt jelentette be a kedd hajnali munkásgyűlésen Nagy Csaba, a GYHG ügyvezetője a sashegyi központban.
Két helyszínen tartott megemlékezést és koszorúzást hétfőn az Egészséges Nemzedékért Alapítvány és a Baross Gábor Emlék-Társaság. A Vasminiszter 132 évvel ezelőtt hunyt el, Győrben pedig több helyen is őrzik emlékét.