165 milliós támogatás a győri sportszervezeteknek
Pályázati úton kaptak lehetőséget a győri sportszervezetek, hogy anyagi támogatást igényeljenek a város önkormányzatától. Összesen negyvennégy egyesület vagy klub élt ezzel a lehetőséggel. A város vezetése végül úgy döntött, az eredetileg kiírt, 100 milliós keret helyett 165 millió forinttal segíti a szervezeteket.
Jó gyakorlatok a szakképzésben
„Jó gyakorlatok a szakképzésben" címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában, kedden
Új 83-as: napokon belül használható
Elkészült a fejlesztés, néhány napon belül hivatalosan is átadják a Győrt és Pápát összekötő, új, 83-as számú főutat. Erről a beruházás egyik kezdeményezője számolt be a Győr+ Médiának. Kara Ákos kiemelte: 36 kilométer hosszan épült meg a kétszer kétsávos út, gyorsabb és biztonságosabb lesz a közlekedés, ráadásul a győri bevezető szakaszon, mindkét turbó körforgalomban nyomógombos jelzőlámpa segíti a gyalogosok átkelését.
Sérültséggel élők sportoltak
Értelmi sérülteknek szervezett kézilabda bajnokságot a vármegyei kézilabda szövetség és a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség. A mérkőzéseknek az ikrényi sportcsarnok adott otthont.
Van játék, van hangulat: hátrányból nagyot fordított az ETO!
A labdarúgó NB II 11. fordulójának késő délutáni mérkőzésein a listavezető ETO 4–1-re megverte a Budafokot. Hatalmasat hajráztak a fiúk, fantasztikus hangulat uralkodott a stadionban Győrben.
Zenés áhitattal emlékeztek az aradi vértanúkra
Vasárnap délután a Kossuth utcai református templomban a Győri Református Egyházközség és az Egészséges Nemzedékért Alapítvány, valamint a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete (MÁOTE) közös szervezésében az aradi vértanúkra emlékeztek.