Kétszázezer előnevelt süllőt telepítenek
A megyei horgász szövetség a napokban elkezdte az előnevelt süllők telepítését.
A megyei horgász szövetség a napokban elkezdte az előnevelt süllők telepítését.
Kitartás, sok edzés, és még nagyobb elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki jó legyen egy sportágban. A horgászat profi szinten már nem azt jelenti, hogy békésen ücsörgünk a vízparton, sokkal inkább állóképesség, jó reakcióidő, és stratégia kérdése az eredmény. Szigeti Viktória jól vizsgázott ezekből, annyira, hogy idén meghívót kapott a nemzeti női válogatott keretbe is.
Tóth Máté, a Kisbácsai Horgász Egyesület elnöke járt stúdiónkban vasárnap reggel, aki átvette a stafétát Pethő Gábor régi elnöktől.
Dieszberger Tamás, egy családi vállalkozás tulajdonosa volt a vendégünk vasárnap egy órán át a Magunk Köztben. A tőle megszokott alázattal, ugyanakkor büszkén ecsetelte szeme fényét, a Bajcsi Halásztanyát és Éttermet, amelynek magja a korai középkorban egy kis halásztelep volt.
Az elmúlt hét évben nagyjából megduplázódott a horgászok száma, erről a miniszterelnök főtanácsadója beszélt a napokban
Ismét jelentkezik a Győr+ TV nyugdíjas magazinja. Csütörtök este 20:25-kor a Szenior Szalonban bemutatjuk a „csónakos” horgászokat.
Különleges amatőr versenyt rendeznek augusztus 26-án, szombaton az Ikrényi Horgászegyesület taván. Kizárólag hölgyek mérkőznek meg egymással, hogy eldöntsék, melyikük a legjobb horgász. A versenyzők (összesen 25-en indulnak) az ország különböző pontjairól érkeznek. Többek között Heréd, Oroszlány, Veszprém és Székesfehérvár legjobbjai is összemérik erejüket a viadalon.
Több mint száz évvel ezelőtt, az országban elsők között alakult meg a Rábatext Horgász Egyesület. A vár alatti sétányon, a Rába és a Duna összefolyásánál 1924-ben épült tanyaház a látogatóban az időtlenség érzetét kelti. Mintha mindig itt állt volna tárolószekrényeivel, apácarácsos teraszával, békességet árasztó, hangulatos udvarával, remek kilátással a város legszebb részére.
A folyók városában mi más lehetne az egyik legkedveltebb tömegsport, mint a horgászat. A Rábatext Horgász Egyesület vezetői, nyugdíjas pecásként, a mai napig hódolnak kedvenc hobbijuknak.
Thomas Mann szerint hal van mindennap, de fogás nincs. Ám ha Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsannán múlik, akkor mindennap van fogás is. A Sporthorgász Egyesületek Győr Moson Sopron Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke szenvedélyes sporthorgász. Civilben a Széchenyi-egyetem docense, élelmiszermérnök és közgazdász.