A legfejlettebb iparágak érkezhetnek hazánkba
Magyarország energiaigénye ötven százalékkal nőhet a következő hat évben, ugyanis a kormány tervei szerint a legfejlettebb iparágakat honosítják meg hazánkban.
Magyarország energiaigénye ötven százalékkal nőhet a következő hat évben, ugyanis a kormány tervei szerint a legfejlettebb iparágakat honosítják meg hazánkban.
Magyarország a jelenlegi termelés megduplázásával néhány éven belül azon öt ország közé fog tartozni a világon, ahol évente több mint egymillió autót fognak tudni legyártani, de ehhez elengedhetetlen az, hogy a beszállítóipar is tartani tudja a lépést – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarország csakis akkor tud továbbra is jó eredményeket elérni a beruházásokért zajló versenyben, ha kölcsönös tiszteleten alapuló, kulturált együttműködés van a kormány és az önkormányzatok között - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Edelényben.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter olyan új iparpolitikai hozzáállást szorgalmaz, amely az európai ipari vállalatok érdekeit veszi figyelembe az EU versenyképességi politikájának kialakítása során - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Imre Péter, a Famex Tools Kft. ügyvezető tulajdonosa és Bognár Máté, műszaki vezető beszéltek a cég sikereinek miértjéről, a városhoz, egyetemhez, alvállalkozókhoz, megrendelőkhöz fűződő ideális partneri viszonyról a Mélyvízben kedden este.
Az elmúlt három év az alkalmazkodásról szólt a megye vállalkozásai számára, és ez 2023-ban sem volt másképp. A vármegyei kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint 2024 változást hozhat.
Rendhagyó jubileumi programsorozattal ünnepeltek és emlékeztek a „Rejtős” öregdiákok egykori iskolájukra.
Rendhagyó jubileumi programsorozattal ünnepeltek és emlékeztek a „Rejtős” öregdiákok egykori iskolájukra. Idén lenne 90 éves a Rejtő Sándor Textilipari Szakiskola, ahol 8000 tanuló sajátította el a szakmát. A nagy találkozó ismét összehozta a kiváló almamáter diákjait és tanárait a Molnár Vid Bertalan Közösségi Központban.
A Győri Ipartörténeti Alapítvány idén új projektet indított azzal a céllal, hogy minél több régi gép válhasson Győr gazdag ipari múltjának emléket állító gépszoborrá. Az alapítvány erről a kezdeményezésről, valamint a tervezett ipartörténeti túrákról tartott sajtótájékoztatót kedden, majd felavatták az első győri gépszobrot is.
Győr nagyon kedvező pozícióban van jelenleg, fejlődésének fő motorja továbbra is a fejlett ipar lesz, az ipari park bővítése pedig elengedhetetlen – így lehetne összefoglalni a megyei ipari és kereskedelmi kamarában rendezett nyilvános pódiumbeszélgetésnek az üzenetét, melyben minden résztvevő egyetértett.