Szent Erzsébet nyomában járt a Győri Egyházmegyei Karitász
A Karitász és a Lipóti Pékség több ezer kenyeret osztott szét templomi közösségeiben, emlékeztetve minden jóakaratú embert a cselekvő szeretet fontosságára.
A Karitász és a Lipóti Pékség több ezer kenyeret osztott szét templomi közösségeiben, emlékeztetve minden jóakaratú embert a cselekvő szeretet fontosságára.
Budapesten, a Magyar Szentek templomában hálaadó szentmisével egybekötve ünnepelték október 5-én a Katolikus Karitász 36 önkéntesét, akik elkötelezett karitatív munkájuk elismeréseképpen idén Caritas Hungarica-díjban részesültek. A Győri Egyházmegyéből Joós László Jánosné Anna és Krémer József Imre kapta a megtisztelő elismerést.
Az öngondoskodás és a fenntartható életmód elősegítése érdekében a Katolikus Karitász idén is elindította Zöldellő kertek programját, mely az egész országot felölelő vetőmagosztással háromezer rászoruló idős embert és családot hivatott támogatni.
Magyarországot egy tíz éve nem látott méretű árvíz érte el, amely során a Duna vízállása több helyen meghaladta a harmadfokú készültségi szintet. A Katolikus Karitász azonnal bekapcsolódott a veszélyhelyzeti védekezésbe a katasztrófavédelem szakembereivel együttműködve.
Ferenc pápa ma rászorulókkal, menekültekkel és a karitatív szervezetek munkatársaival és önkénteseivel találkozott a budapesti Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban. Szent Péter utódát Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász igazgatója köszöntötte. Alig egy órával az eseményt követően a Győri Egyházmegyéből érkezett zarándokokat kérdeztünk a Szentatyával való találkozóról.
A tevékeny szeretet nyelvét folyékonyan beszélő egyházra van szükség - hangsúlyozta Ferenc pápa szombaton Budapesten, a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban, ahol a magyar katolikus egyház segítő szervezeteivel, menekültekkel és szegényekkel találkozott.
15. alkalommal szervezi meg az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót idehaza a Katolikus Karitász. Az egy hétig tartó rendezvénysorozaton a segélyszervezet a legszegényebbekre szeretné felhívni a figyelmet, a közelgő ünnepek előtt.
Az ingolstadti székhelyű Büchl-csoport, illetve magyarországi leányvállalata, a győri Büchl Hungária Kft. jelentős tárgyi és pénzadománnyal segíti az ukrajnai háború elől menekülőket. "A Győri Egyházmegyei Karitásszal meglévő partneri kapcsolat révén, szervezetünk közreműködésével jutott el a segítség a rászorulókhoz" - tájékoztatta portálunkat Paksa Balázs, a Karitász sajtóreferense.