Óriáskivetítőn nézhetjük a Final Fourt
Elkészült az óriás kivetítő a Sieger Sport & Gastro Bar előtti téren.
Elkészült az óriás kivetítő a Sieger Sport & Gastro Bar előtti téren.
Története során a hatodik alkalommal nyerheti meg a Bajnokok Ligáját a Győri Audi ETO KC. A legrangosabb európai kupát 2013-ban, 2014-ben, 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben elhódító női kézilabdaklub az idei elődöntőben a dán Esbjerggel játszik. A szombaton 15.15-kor kezdődő találkozónak és a teljes négyes döntőnek a budapesti MVM Dome ad otthont.
Radnóti Ákos alpolgármester az adyvárosi nyári nagytakarításról számolt be lapunkban, valamint kedden a Győr+ Rádió vendégeként számos, más fontos közérdekű témát érintett a beszélgetésben.
Idén egymást követően nyolcadik alkalommal nyerte el a Magyar Egyetemi– Főiskolai Bajnokság kézilabda döntőjének rendezési jogát a Széchenyi István Egyetem. A Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség felkérésére két helyszínen, az Egyetemi Edzőcsarnokban, illetve a Városi Egyetemi Csarnokban várják a szervezők izgalmas csatákra a vendég egyetemek hallgatóit június 7-8. között.
Négy évtized és egyedülálló szakmai életút után búcsúzik a Győri Audi ETO KC kötelékéből Kocsis Tibor. A kiváló utánpótlásedző nem szakad el végleg szeretett klubjától: saját névtáblás széket kap a kézilabdacsarnokban, a klub pedig egy örökbérlettel is meglepte az utolsó hazai bajnoki meccsen. Páratlan pályafutásáról és jövőbeni terveiről is kérdeztük a 68 éves mestert.
A címvédő Győri Audi ETO KC három év után ismét duplázna, a Ferencváros viszont trófeával vigasztalódna a női kézilabda Magyar Kupában, amelynek négyes döntőjét szombaton és vasárnap rendezik a debreceni Főnix Arénában.
Mellrákot diagnosztizáltak a tavaly visszavonult háromszoros válogatott kézilabdázó, Tilinger Tamaránál, aki egy önellenőrzés során talált egy csomót a bal mellében. A daganatról később kiderült: rosszindulatú.
A Győri Audi ETO KC 16. alkalommal megnyerte a női kézilabda NB I-et, mivel pénteken 28-25-re győzött Debrecenben, így pontazonossággal zárt a tabellán a tavalyi bajnok Ferencvárossal, de a gólkülönbség a győrieknek kedvezett.
Nyolcvanhárom éves korában meghalt Guricsné Pásztor Erzsébet, az 1965-ben világbajnok magyar női kézilabda-válogatott csapatkapitánya, kilencszeres magyar bajnok kapus, írta az MTI.
Megsérült Line Haugsted, a Viborg női kézilabdacsapatának dán játékosa, aki a következő idénytől a Bajnokok Ligájában szereplő Győri Audi ETO KC-t erősíti.