Orbán: veszélyes javaslatok vannak a NATO asztalán
Videóban üzent Orbán Viktor az Európai Tanács elnökével történt egyeztetést követően.
Videóban üzent Orbán Viktor az Európai Tanács elnökével történt egyeztetést követően.
További fegyverszállítmányokkal is támogatja majd Németország Ukrajnát az Oroszországgal szembeni védekezésben - jelentették be hétfőn Berlinben.
Újabb humanitárius segélyszállítmányt indított útnak Ukrajnába a magyar kormány.
Moldova nem képes már több, a háború elől menekülő ukrán állampolgárt befogadni és ellátni, miután a 2,6 millió lakosú országban napok óta több mint százezer menekült tartózkodik, jelentette ki Dumitru Udrea, a moldovai kormány főtitkára.
Az Európa Tanács emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó szakértői csoportja (GRETA) arra figyelmeztetett, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus elől menekülők könnyen az embercsempészek kizsákmányolásának áldozataivá válhatnak.
A spanyol Real Madrid labdarúgóklubja által üzemeltetett alapítvány 1 millió euróval (372 millió forinttal) támogatja azokat az ukránokat, akik a háború miatt elhagyni kényszerültek lakhelyüket. A 13-szoros Bajnokok Ligája-győztes csapat március 5-én indította el ,,Mindenki Ukrajnával" kampányát, a legfontosabb nemzetközi civil szervezetekkel működik együtt.
Az áramszolgáltatás helyreállásáról a csernobili erőművet fenntartó Enerhoatom számolt be.
Az orosz jegybank devizatartalékainak felét befagyasztották a szankciók miatt - jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter vasárnap a Rosszija-1 televíziós csatornán.
Élőben jelenkezett be Facebook oldalán Szijjártó Péter, reagálva az egyre inkább nyugati irányba tolódó háborús eseményekre.
Orosz légitámadás ért egy katonai gyakorlóteret vasárnapra virradóan a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) város közelében; ez eddig a legnyugatibb célpont Oroszország Ukrajna elleni háborújában - közölték a helyi hatóságok, megerősítve korábbi sajtójelentéseket.