Konkrét – Gondoskodjunk közösen az idősekről
A folyamatosan idősödő társadalomban egyre nagyobb igény mutatkozik a szociális ellátórendszer bővítésére.
A folyamatosan idősödő társadalomban egyre nagyobb igény mutatkozik a szociális ellátórendszer bővítésére.
A folyamatosan idősödő társadalomban egyre nagyobb igény mutatkozik a szociális ellátórendszer bővítésére.
A külügyminiszter a Győr+ TV Konkrét Extra adásának vendégeként érkezett Győrbe, akit az ukrajnai helyzetről és a háború hatásairól kérdezte a műsorvezető, Kárpát Zsolt. Győr országgyűlési képviselője, Simon Róbert Balázs arra is rámutatott a Konkrétban: Győrben sok támogatást kapnak a háború menekültjei.
Foglalkoztatottsági csúcs, fejlődő megyei települések, bővülő infrastruktúra. Ez volt a 2021-es év a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnökének szemüvegén keresztül.
A tavaly felújított Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Térnek továbbra is az egyik legfontosabb feladata a közösségépítés. – mondta el Konkrét című műsorunkban dr. Horváth Sándor Domonkos.
A pandémia alatt is eredményesen működik a Győri Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága.
A Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság és Élelmiszertudományi Kara új szakot indít szeptemberben. Az alapképzésben mezőgazdasági, környezettechnológiai és vízgazdálkodási mérnök diplomát lehet szerezni - mondta el Konkrét című műsorunkban dr. Szakál Pál egyetemi tanár.
Nagy lendületet ad a Győri Nemzeti Színháznak a Puskás, a musical című darab sikere - mondta el Konkrét című műsorunkban Bakos-Kiss Gábor igazgató.
Dr. Dézsi Csaba Andrással a gázról, covidról, a 750-es jubileumi évről és a jövőről. Rendhagyó évértékelő interjút adott a Győr Plusz Televíziónak a város polgármestere.
Egyre többen vesznek részt ebben a programban és nő azoknak a vállalkozásoknak a száma is, akik jogosultakká válnak a védjegy használatára