Kocsis Máté Győrben tartott fórumot
A Polgári Esték programsorozat keretében Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője tartott fórumot csütörtökön este a gyirmóti művelődési házban.
A Polgári Esték programsorozat keretében Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője tartott fórumot csütörtökön este a gyirmóti művelődési házban.
Csütörtöktől bővül a falusi kocsmák támogatását célzó pályázat kedvezményezetti köre - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a budapesti József Attila Színházban tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány a következő öt évben évi 25 milliárd forinttal támogatja a közös fenntartású színházakat, melynek során legalább 15 százalékkal emelkedik ezen színházak állami támogatása, ami jelentős előrelépést jelent az ágazat számára.
Újabb kormánydöntések segítik a magyar falvak fejlesztését, melyek természetesen vármegyénk településeit is érintik. Mint kiderült, négy elemmel bővül a program, ezek közül kettő - a kisboltok támogatása és a templomfelújítási program - újraindul, a másik kettő - a kistelepülési kocsmák támogatása és az ATM-ek telepítésére vonatkozó program - pedig teljesen új. A téma kapcsán dr. Fekete Dávid Tápszentmiklósra látogatott, találkozott Kovács József polgármesterrel, valamint egy helyi vállalkozóval, aki a napokban közzétett felhívásra már be is adta pályázatát.
A mai naptól megnövelt kapacitással működik a Magyarország és Szlovákia közötti összekötő földgázvezeték - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Komáromban.
A keddi adatok is bizonyítják, hogy szükség van az árrésstopra - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára kedden az MTI-nek megküldött videóüzenetében.
Megkezdtük Magyarország űrtörvényének előkészítését, amely a Nemzeti Űrügynökség létrehozásával együtt a minisztérium kiemelt feladata - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter hétfőn a martonvásári REMTECH Űrtechnológiai Központ bokrétaünnepségén.
A falut nem leépíteni kell, hanem felépíteni - jelentette ki a miniszterelnök, aki szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban a kormány kistelepüléseket támogató programjairól számolt be.
Európa legnagyobb adócsökkentési programja keretében 2026 január 1-től a 30 év alatti édesanyák szja-mentessége esetén megszűnik az átlagbérhez kötött felső összeghatár, tehát ők is a teljes összegre megkaphatják az szja mentességet - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Facebookra hétfőn feltöltött videónyilatkozatában.
Újabb, a kisgyermekes családokat segítő intézkedést tervez a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Társadalmi egyeztetésre bocsátja azt a jogszabálytervezetet, amely tovább erősíti a szülők szabad választási lehetőségét azzal, hogy a gyed extra mintájára lehetővé tenné, a csecsemőgondozási díjat (csed) munkavégzés mellett is igénybe lehessen venni - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.