Kétszáz Audis cserélte az autót biciklire
Közel 200 audis dolgozó biciklizett együtt a Városháza előtti térről az Audi főportájáig reggel. A vállalat így nyitotta meg a „Föld hete” elnevezésű rendezvénysorozatát.
Közel 200 audis dolgozó biciklizett együtt a Városháza előtti térről az Audi főportájáig reggel. A vállalat így nyitotta meg a „Föld hete” elnevezésű rendezvénysorozatát.
Zöld Győr címmel megnyílt a város első ökotematikus kiállítása az Olimpiai Sportparkban. A két napos rendezvényen mintegy negyven kiállító kínál érdekes programot.
Szeptemberben 11–12-én első ízben rendeznek klímaexpót Győrben, ZöldGyőr címmel, melyre minden korosztályt várnak az Olimpiai Sportparkba. Az esemény célja, hogy felhívják a városlakók figyelmét a környezetvédelem fontosságára.
Magyarországon kéz a kézben jár a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem, ez a kettős felelősség kiegyensúlyozottságot követel a kormánytól. Erről beszélt a külgazdasági és külügyminiszter a Győri Hulladékégető Kft. állam által is támogatott beruházásának záró rendezvényén. Szijjártó Péter kiemelte, a cég 564 milliós fejlesztését 282 millióval segítette a kormányzat, ezzel technológiai fejlesztést hajtottak végre és megerősítették a közel 50 dolgozó munkahelyét. A rendezvényen elhangzott, a megyében 63 cég, 45 milliárdnyi beruházást hajtott végre, amihez a kormány 17 milliárd forint támogatást adott.
Szeptember 11-én az Olimpia Sportpark ad otthont az első győri klíma expónak. A fenntartható jövőért indított kezdeményezés azonban már jóval hamarabb, szeptember legelején elindul, mégpedig gyerekek számára meghirdetett magpapírzászló-vadászattal.
Az augusztusi adásban arról kapunk hasznos és izgalmas tippeket, hogy miért és hogyan kerüljük el az egyszer használatos műanyag tárgyakat, és hogy hogyan szelektáljuk a műanyaghulladékot.
Szerencsés minden olyan nagyváros, amelynek a határában értékes erdőtömbök vannak. Győr egy ilyen település. A város önkormányzata természetvédelmi területté nyilvánította a 250 hektáros Püspökerdőt. A helyi értékek védelme mellett természetesen közjóléti funkcióit is megtartja a győriek kedvenc pihenő- és kirándulóhelye – mondja Limp Tibor, aki 1993 óta a győri erdészet igazgatója.
A történelemben mindig voltak erdőtüzek, az időjárásnak mindig voltak szélsőségei - mondta Steier József klímakutató a Magyar Nemzetnek a görögországi erdőtüzek kapcsán.
Itt a nyár! A Győr+Média népszerű környezetvédő párosa a legfrissebb adásban hasznos tippeket ad, hogyan nyaraljunk és kiránduljunk úgy, hogy közben a környezetre is vigyázunk!
Szeptemberben első ízben rendeznek klíma expót Győrben, ZöldGyőr címmel, erről a főszervező beszélt a Győr Plusznak.