Búzatáblába hajtott egy autó az 1-es főúton
Letért az úttestről, a búzatáblába hajtott, majd többször megpördülve állt meg egy gépkocsi az 1-es főút 167-es kilométerszelvényénél, Levélnél.
Letért az úttestről, a búzatáblába hajtott, majd többször megpördülve állt meg egy gépkocsi az 1-es főút 167-es kilométerszelvényénél, Levélnél.
Idegen tárgyak kerültek az útpályára a lébényi pihenőnél.
A fenntartható városi mobilitás jegyében versenyt hirdetett a Győri Önkormányzat és a Széchenyi István Egyetem.
A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy 40 éves férfival szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki gépjárművével más autóra kiadott rendszámmal közlekedett.
A felvételen jól látszik, hogy a szabálysértő autós a STOP-táblát figyelmen kívül hagyva hajt be a kereszteződésbe. Pár másodperccel később ebből súlyos baleset is lehetett volna.
„Ki a mester két keréken” címmel hirdetett kerékpáros ügyességi versenyt a Győri Rendőrkaptányság Baleset-megelőzési Bizottsága, amit általános iskolák alsós tanulóinak írtak ki. Győri és Győr környéki oktatási intézményekből közel 40 fiatal jelentkezett a versenyre, ahol elméleti és gyakorlati feladatokat kellett teljesíteniük a résztvevőknek. A vetélkedőről a legjobban szereplő lány és fiú továbbjut a júniusi országos döntőbe, amit Egerben rendeznek majd. Az ügyességi verseny főszervezője a Győr+ Médiának azt mondta, egyre ügyesebbek a biciklis kisiskolások.
Esős szerdára ébredtünk és a csapadék az egész napunkat elkísérheti, néhol felhőszakadásra is számítani kell. Ráadásul az erősen változékony időben kettősfronti tünetek léphetnek fel, így fejfájás, rossz közérzet, valamint alvászavarok is jelentkezhetnek.
A baleset Győrben, a Hecsei út találkozásánál történt, az érintett szakaszon a forgalom félpályán halad.
Két anyagi kárral járó közlekedési balesethez keres szemtanúkat a rendőrség.
Két furgon és két személyautó karambolozott az M1-es autópálya 100-as kilométerénél, a Győr felé vezető oldalon, melynek közelében korábban egy kamion műszaki mentését is végezték. Már 4 kilométeres a torlódás.