Megszűnt a forgalomkorlátozás Győrszemerénél – FRISSÍTVE!
Szerda reggel a 83-as főúton Győrszemere térségében három személyautó ütközött össze.
Szerda reggel a 83-as főúton Győrszemere térségében három személyautó ütközött össze.
Több mint hatvan sofőr ellen indítottak eljárást ittas vezetés miatt egy nap alatt a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Az érintett szakaszon nagy a füst. Mindenkitől azt kérik, vezessen óvatosan!
Szinte az egész országra figyelmeztetést adott ki keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatarveszély miatt.
Több mint ezer autósnál tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását egyhetes akciójuk során a rendőrök a fővárosban - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.
Forgalomkorlátozásra kell számítani az 1-es főút érintett szakaszán.
Felborult egy személyautó Rábaszentmihályon, az Ady Endre utcában.
Már működik az az érzékelős jelzőlámparendszer a Szalay Imre–Liget- és Nyár utca kereszteződésében, amelyet a balesetveszély miatt vált fontossá kiépíteni. Működik a lámpa, de még csak a próbaüzeme indult be, azonban ebből a közlekedők semmit sem éreznek, csak a szakembereknek fontos, hogy teszteljék és finomhangolják a lámpák beállítását.
A Győrből Budapestre 6:21-kor elindult Arrabona InterCity (IC949) áramszedője letört, a felsővezeték is megsérült Komáromnál, ezért késésre lehet számítani a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon - közölte a Mávinform közösségi oldalán szerda reggel.