Ma van a a közlekedési balesetek áldozatainak emléknapja
November harmadik vasárnapján tartják a közlekedési balesetek áldozatainak emléknapját.
November harmadik vasárnapján tartják a közlekedési balesetek áldozatainak emléknapját.
Téli gépszemlét tartott november 18-án, csütörtökön a Győr-Szol Zrt. Az eseményen a cég és az illetékes hatóságok vezetői áttekintették a városi úthálózatán síkosságmentesítést és hóeltakarítást végző gépek műszaki állapotát.
Záróvonalon előzött a szabálytalan sofőr, a rendőrök azonnal leintették.
A rendőrség kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik az alábbi közúti közlekedési baleseteket látták, vagy azokra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.
Az M1-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, Bábolna térségében két személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze.
A Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódva rendezték meg a győri Széchenyi István Egyetemen az Autonóm Járművek Konferenciát, mutatva, hogy az intézmény meghatározó szereplője e terület kutatásának. Az intelligens közlekedési rendszerek alapjaiban formálják át az életünket, ezért annak kialakításában szinte minden tudományterületre szükség van. A konferencián a vasút szerepe is terítékre került.
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel, illetve három anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A motor vezetője az úttestre zuhanva megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték.
Közlekedésbiztonsági akciót tartott pénteken az Országos Balesetmegelőzési Bizottság, melyhez a Győr-Moson-Sopron Megyei szervezet is csatlakozott. A „Light Friday” nevet viselő program során nem leakciózzák, hanem ingyen osztogatják a különböző fényvisszaverő termékeket, elsősorban kerékpárosoknak.
Árnövekedésre számíthatnak az autósok, mutatjuk a számokat.