Lezárták a Lajtai pihenőhelyet
Változások az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán.
Változások az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán.
A koronavírus járvány első hulláma idején, március 6-a és július 3-a között nem büntették meg azokat a gépjármű tulajdonosokat, akiknek ebben az időszakban járt le autójuk műszaki vizsgája.
A kormányrendelet alapján az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók munkájuk támogatása érdekében korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a MÁV-csoport járatain: a vasúton, a HÉV-en és a buszokon is. A jogosultságot igazolni kell.
Győr külterületén van szükség tűzoltói beavatkozásra.
A személyes ügyfélfogadás kizárólag azokban az ügyekben megengedett, amelyeknél a személyes megjelenés szükséges. De ezzel együtt sem léphet be az intézménybe olyan személy, akinek a testhőmérséklete a 37,3 C fokot meghaladja.
A koronavírus-járvány miatt hétfőtől sűrűbben járnak a helyi járatok azokban a megyei jogú városokban, ahol a Volánbusz biztosítja a menetrend szerinti közlekedést - közölte a Volanbusz Zrt.
A Jókai utca felújítása befejeződött, az autósok már birtokba vehették az útszakaszt. Azonban nem árt a szokottnál is jobban figyelni: a forgalmi rend megváltozott!
A baleset a Kálvária utca és a Honvéd utca találkozásánál történt.
A kormány intézkedéseivel összhangban legutóbb április 6-tól volt térítésmentes a közterületi parkolás Győrben.
A helyszínre mentők is érkeztek a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint.