A MÁV-Start huszonkét hálókocsit szerez be
A vasúttársaság a szolgáltatásbővítés érdekében gyorsított, nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 22 használt, légkondicionált hálókocsi beszerzésére, az ajánlatokat július 20-áig lehet beadni.
A vasúttársaság a szolgáltatásbővítés érdekében gyorsított, nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 22 használt, légkondicionált hálókocsi beszerzésére, az ajánlatokat július 20-áig lehet beadni.
A közmű szerelvények és aknák cseréje, valamint szintbe helyezése is megtörténik a beruházás során.
Három szalmabála esett az úttestre hétfőn, nem sokkal dél előtt Győrben.
A nyári szünet beköszöntével, nagyobb valószínűséggel „játszanak” elfoglaltság után kutató fiatalok a vasúti töltéseken, álló szerelvényeken. Ez azonban az üzemi területen nem csak tilos, de önmagukra, az utasokra és a vasúti közlekedésre nézve is életveszélyes cselekedet.
Július 15-én délig elektronikus úton lehet jelentkezni a kerékpáros település és a kerékpárosbarát Magyarország idei pályázati kiírásaira - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Megállóhely nem marad ki, de az érintett járatok megállnak a Munkácsy Mihály utca elnevezésű megállóhelyen.
Modern vasúti forgalomirányítási rendszert vesz használatba idén a MÁV és a GYSEV több mint 900 kilométernyi hazai pályán egy új digitális mobilkommunikációs hálózat révén.
A korszerű, üzembiztos HÉV-közlekedést segíti az a kutatási keretszerződés, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem és a MÁV-HÉV Zrt. kötött egymással. A megállapodás ahhoz is hozzájárulhat, hogy minél többen válasszák ezt az utazási formát.
A Bácsai út mellé még 2017-ben építettek 4 méteres zajárnyékoló falat, ám a lakók azóta többször is jelezték, hogy bár a zaj ellen hatásos, nem szeretnének fal mögött élni. A kérésüket a szakemberek meghallgatták, júniustól üvegpanelek engedik át a fényt és segítik a kilátást.
Elindult a nemzetközi vonatjegyek online értékesítése, az első úti cél Ausztria - közölte a MÁV csütörtökön a vállalat honlapján. Erre azért került sor, hogy a jegyváltást ne bonyolítsák az eltérő felhasználási feltételek, ne kelljen feltétlenül sorba állni a pénztáraknál, vagy a pályaudvari jegynyomtató automatáknál.